<p>Rimaszombat. Szigorúan tilos a kukákba, illetve azok mellé helyezni a nagyméretű és az építkezési hulladékot – figyelmezteti az önkormányzat a városban lakókat.</p>
Szemetelnek a rimaszombatiak
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13839415863722_4.jpg.jpg?itok=lJweHGwT)
IBOS EMESE
A közterület-fenntartó vállalat határozatot sürget a közterületek tisztán tartása céljából.
Gondot okoz a közterület-fenntartó vállalatnak a lakótelepi gyűjtőhelyek megtisztítása. Tibor Barto, a vállalat igazgatója lapunknak elmondta, a kommunális hulladék mellett a cég naponta összeszedi a nagyméretű és az építkezési hulladékokat is. „Délelőtt rendbe tesszük a területet, a lakók pedig sokszor már délután telefonálnak, hogy ismét rendetlenség van” – mondta az igazgató. Hozzátette, a vállalat szélmalomharcot folytat a lakásfelújítókkal.
Évente egy háztartás 250 kilogramm nagyméretű hulladékot – melyet méreténél fogva nem lehet a kukákban elhelyezni – adhat le díjmentesen a közterület-fenntartó vállalatnál. Ha a lakók nem tudják elszállítani a hulladékot a telephelyre, előzetes egyeztetést követően a vállalat megoldja a szállítást. A lakásfelújítás során keletkezett építkezési és egyéb hulladékot minden tulajdonos köteles saját költségén, a hatályos törvény értelmében megsemmisíteni. Kérésre a vállalat a felújítás idejére konténert helyez ki. Csak az előre bejelentett hulladékot szabad a lakótelepek gyűjtőhelyeire vinni.
Tibor Barto helyi érvényű rendelettel vagy határozattal oldaná meg a problémát. Heti egy alkalommal tenné lehetővé a nagyméretű hulladékok kihelyezését. Az igazgató felkérte a város vezetését és a környezetvédelmi osztályt, dolgozzák ki a határozatot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.