Szélerőműveket terveznek a Komáromi járás több pontján

Csallóközaranyos/Perbete |

<p>Szélerőmű-parkot szeretne építeni Csallóközaranyos és Megyercs határában a német Green Answers társaság. A hatástanulmányokat a napokban küldték el az érintett önkormányzatoknak.</p>

Varjú Éva, Csallóközaranyos polgármestere elmondta, két éve kereste meg őket a cég azzal az ajánlattal, hogy egyrészt napkollektorokat, másrészt szélturbinákat telepítenének a falu kataszterében. Az előbbieket 20 hektárnyi kiterjedésben községi tulajdonú területen szeretnék elhelyezni, a szélturbinák pedig magántulajdonban lévő földeken állnának. „Még december elején módosította a képviselő-testület a falu területfejlesztési tervét, zöld utat engedve a beruházásnak – tájékoztatott a polgármester. – Amint az időjárás engedi, elhelyezik a mérőtornyot, amely egy éven keresztül méri a légmozgást.” Varjú Éva úgy véli, a községnek is hasznára válna ez a beruházás, hiszen a kitermelt áram eladásából származó jövedelemből az önkormányzat is részesülne.

A Komáromi járás más településein is keresik a szélerőműparkok telepítésére alkalmas területeket a befektetők. „Épp a napokban tárgyalunk egy érdeklődővel” – árulta el Jobbágy József, Szentpéter polgármestere. Perbetén pedig minden készen áll a projekt beindításához: már csak a gazdasági minisztérium jóváhagyására, illetve a Szlovák Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Rt. (SEPS – Slovenská elektrizačná prenosová sústava, a. s.) véleményezésére lenne szükség. E társaság viszont ódzkodik ilyen vélemény kiadásától, ugyanis instabil forrásoknak tartja a nap- és szélerőműveket, amelyek ingadozó teljesítményt nyújtanak. A SEPS határozata nélkül azonban a szaktárca sem adja ki az engedélyt. Perbetén már több mint 6 éve folynak a tárgyalások a Ventureal Slovakia Kft.-vel, amely szélerőművet készül építeni a község kataszterében. A társaság már a bérleti szerződéseket is megkötötte a telektulajdonosokkal és a település is módosította területfejlesztési tervét. „Sajnos a gazdasági minisztérium engedélye nélkül nem kezdhetjük meg a beruházást” – mondta Pavol Havran, a társaság ügyvezetője. Koša József, a község polgármestere is sajnálatosnak tartja a helyzetet, hiszen a szélerőművekből a település is bevételi forráshoz jutna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?