Százötven új munkahely Dél-Komáromban

Dél-Komárom |

<p>Közel tízmilliárd forintos (30 millió euró) beruházással 150 új munkahelyet alakít ki a dél-komáromi ipari parkban a lengyel Alumetal járműipari vállalat.&nbsp;</p>

A hírt Molnár Attila polgármester, Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke és Szymon Adamczyk, az Alumetal S. A. elnök-vezérigazgatója jelentette be tegnap Budapesten. A beruházás október 15-én kezdődik és 2017 végéig tart, az új gyáregység mintegy 20 ezer négyzetméter alapterületű lesz. A kivitelezéshez számítanak a helyi cégek közreműködésére. Szymon Adamczyk hangsúlyozta, hogy ez cégük első külföldi beruházása, a dél-komáromi helyszínt pedig azért választották a nemzetközi versenyben, mert legfontosabb piacuk, a járműipar szerepe ebben a térségben jelentős.

Az Alumetal jelenleg az ötödik legnagyobb finomító Európában, 2012-ben 242 millió eurós árbevételt produkált, hulladékfémből állít elő úgynevezett másodlagos alumíniumot az autóipar számára. A dél-komáromi üzem motorok és hajtóművek alapanyagát fogja gyártani, elsősorban a győri Nemak és a Volkswagen vállalat részére. Mintegy 150 munkatárssal számolnak, az előkészítő műveletek, az öntödei kemencék kiszolgálása, a raktári és anyagforgalom biztosítása, az irodai munkák elvégzésére. A cég elsősorban helyieket alkalmazna, a frissen felvett foglalkoztatottak a társaságnál fogják megszerezni speciális szakképesítésüket, például a híddaru-kezelői, önjáró toronydaru-kezelői vagy rakodógép, villás emelő és sok egyéb berendezés kezelésére jogosító bizonyítványt. (kemma, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?