Százhúsz éves a Mária Valéria híd

Esztergom/Párkány |

<p>Az Esztergomot és Párkányt összekötő hidat 1895. szeptember 28-án, hatalmas ünnepség keretében adták át. Nevét Mária Valéria főhercegnőről, I. Ferenc József és Erzsébet legfiatalabb lányáról kapta.</p>

1919-ben csehszlovákiai légionáriusok, 1945-ben a visszavonuló német csapatok robbantották fel. A második robbantás nyomait több mint ötven évig viselte. Az újjáépítéséről szóló miniszteri megállapodást 1998-ban, a kormányközi egyezményt 1999-ben írták alá. Az elkészült hidat 2001. október 11-én adták át.

A konferenciát szeptember 28-án az esztergomi Szent Adalbert központban tartják. Az előadók között szlovákiai és magyarországi szakemberek is lesznek. Nagy Péter, az Ister-Granum EGTC igazgatójának köszöntője után Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár és Völner Pál miniszteri biztos tart beszédet. Clark Ádám Életműdíjjal tüntetik ki a szerkezet- és hídtervezés kiemelkedő alkotóit. 10 órától Fisnyák Zsuzsanna, az MTA tudományos tanácsadója tart előadást a gazdaság és a közlekedés fejlődéséről a 18. századtól az I. világháborúig. Őt Marián Hanták, a szlovák közlekedési, építészeti és régiófejlesztési minisztérium szakértőjének előadása követi. 15.30-ig a résztvevők különféle szakmai előadásokat hallhatnak magyarországi és szlovákiai szakértőktől (Mátyássy László, Karkus János, Sitku László, Toroczkay Zsolt, Molnár László, Takács Miklós, Tomáš Pšenka, Mayer András, Farkas Iván, Pengő Julianna, Ocskay Gyula). A zárszót Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár, a Hét Határ Önkormányzati Szövetség tiszteletbeli elnöke, és Viktor Stromček, a szlovák közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztérium államtitkára tartja.

17 órakor a párkányi hídfőhöz a megújított Szent Kristóf emléktábla felavatására és megáldására várják az érdeklődőket. 18 órakor az esztergomi vízivárosi templomban (Mindszenty tér 3.) Pálmai Árpád és zenésztársai zenei időutazásra invitálják a közönséget a középkori és reneszánsz Esztergomba.

Ma szervezik meg a hagyományos Hídfutást. Az útvonala módosul ugyan, de a négy kilométeres táv nem változik. Az első Hídfutást az újjáépített Mária Valéria híd 2001-es átadása alkalmából rendezték. Azóta a jószomszédi viszony és a barátság jegyében minden évben megrendezik. Évről évre egyre többen vesznek részt az eseményen. 2013-ban 2320 futó, 2014-ben 2617 résztevő ért célba. Nagyon népszerű az iskolák körében is. A legtöbb tanulóval induló iskolák – figyelembe véve az intézmény diáklétszámát – sportszervásárlási utalványt kapnak. Az egyéni versenyben korcsoportonként az első három férfi és női versenyezőt, illetve az abszolút győzteseket külön díjazzák. Szeptember 18-án az iskolák nevezése lezárult, de az egyéni versenyzők a verseny napjáig (szeptember 26.) regisztrálhatnak. A verseny szervezői a négy kilométeres táv teljesítésére 45 perces szintidőt határoztak meg. Az új rajthely az esztergomi bazilika, ahonnan a versenyzők a Mária Valéria hídon keresztül futnak a Vadas termálfürdőbe. Mivel a Hídfutás hivatalosan kijelölt helye az autóút, a 13 órakor kezdődő verseny idején Esztergomban és Párkányban útlezárásokkal kell számítani.

A Hídfutás 2015-ös útvonalterve: Bazilika–Szent István tér–Iskola út–Majer István út–Batthyány Lajos utca–Bajcsy Zsilinszky út–Lőrinc utca–Táncsics Mihály utca–Mária-Valéria híd–Széchényi utca–Főtér–Fő utca–Vadas.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?