Százezer euróval támogatja a rendezvényeket Kassa megye

KOCSIS EDINAKassa. Mintegy százezer eurót oszt szét Kassa megye huszonhat rendezvény támogatására. A támogatások összegét a múlt héti képviselő-testületi ülésen hagyták jóvá a megyei képviselők.A támogatott rendezvények között vannak kulturális és sportesemények is.

KOCSIS EDINA

Kassa. Mintegy százezer eurót oszt szét Kassa megye huszonhat rendezvény támogatására. A támogatások összegét a múlt héti képviselő-testületi ülésen hagyták jóvá a megyei képviselők.

A támogatott rendezvények között vannak kulturális és sportesemények is. A beérkezett pályázatok kiértékelésénél a támogatás összegéről döntő bizottságok nemcsak a pályázati kérvényt, hanem az egyes programok elmúlt évekbeli eredményeit is figyelembe vették. A rendezvényekre Kassa megyei szervezetek és községek is kérvényezték a megyei önkormányzat támogatását.

A beérkező pályázatokat négy kategóriába osztották – a Kassán szervezett nagy jelentőségű rendezvények, a hagyományos népi kultúra, a társadalmilag fontos tevékenységek, a Terra Incognita programjai – amelyeket a Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 program és a megye tavaly indított Terra Incognita programjához alakították.

Egyebek mellett a Nemzetközi Békemaraton 91. évfolyamát támogatják 4800 euróval, de ugyanilyen összeget kap az Arany koldus lokális televíziók nemzetközi filmfesztiváljának szervezője, a City TV Alapítvány és a 2014-es Visegrádi napok szervezője, a Forsa szervezet is. Szepsi idén 3450 eurót kap a városnapok megszervezésére, de a bodrogközi településekről sem feledkeztek meg. Királyhelmecnek 3450 eurót hagytak jóvá a 2014-es Bodrogközi fesztivál megszervezésére, ugyanilyen összeggel támogatják a nagytárkányi Szent Márton-napi ünnepséget. Borsi község hagyományos Tokaji napjára pedig 3600 eurót különítettek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?