Száz éve született Feld Lajos festőművész

Égerházi Imre, hajdúhadházi származású művész emlékező írásában így idézi Feld Lajos alakját: „1942 márciusában kerültem a fejedelem városába. Az ország minden részéről és a visszacsatolt területekről voltunk ott vagy ötvenen.

Délutánonként kimehettünk a városba. Egy ilyen Múzeum-Dóm nézelődés után a Vársánc utcában láttam egy törpét festeni. Kicsi széken ült, akvarell képet festett az utca egy részéről. Feld Lajos volt. Ha csak tehettem, a megbeszélt helyen és időben mindig ott voltam, és néztem, hogy dolgozik. Később összebarátkoztunk, és gyenge akvarelljeimet szíves szeretettel korrigálta. Nagyon keveset beszélt, zárkózott ember volt.”

Feld Lajos 1904. március 19-én született Kassán. Proletár szülei és nyolc testvére mellett, fizikai törékenysége és egy súlyos gyerekkori betegségből visszamaradt fogyatékossága ellenére neki is meg kellett tanulnia az önállóságot, az önfegyelmet, és szívósan viselni az életet. 1925-ben Krón Jenő magán rajziskolájában tanul, majd nyolc éven keresztül a budapesti Képzőművészeti Akadémián Matirka-Olgyai Viktornál és Varga Lajos Nándornál. Azonban a fasizmus előretörésével már pesti évei alatt bizonyos korlátozások érték: nem folytathatta tanulmányait és ezáltal elesett az anyagi támogatástól is. Csak Varga professzor jóvoltából látogathatta továbbra is a műtermet, az anyagi támogatást pedig a Szabadkőműves Páholytól kapta. 1933-ban visszatért Kassára, és megvalósíthatta első kiállítását. Szülővárosában is egyre fokozódik a zsidóellenes hangulat, amely fajgyűlöletben csúcsosodott ki. Feld Lajos állandóan sztoikus hozzáállása volt a támasza művészetének ezekben az időkben. Később, az életében történt tragikus események sem törték meg művészetét, művészeti aktivitását, amelyet akkor sem befolyásolt a körülötte zajló háborgó világ. Már tilos volt elhagynia a várost. Ez volt a prózai oka annak, miért festette meg Kassa számtalan utcáját, részletét, zegét-zugát. Majd eléri őt és egész nagy családját a koncentrációs táborba való deportálás. Míg családjából kevés kivétellel szinte mindenki elpusztult, ő Mengele, a hírhedt főorvos rajzolója lett, így menekült meg a haláltól. Mintegy negyven portrét készíthetett a foglyokról. Testalkata miatt a gyerekekhez sorolták, így ez is hozzájárult ahhoz, hogy túlélte a haláltábort Auschwitzban. Szabadulása után rövid ideig Pozsonyban, egyik nővérénél lakott, majd visszatért Kassára. Grafikái már az átélt élmények hatására az emberi szenvedést mutatják, amikor imádkozó zsidókat, éhező és halott gyerekeket, halálra ítélt, erőtlen bányászokat ábrázol. Két erős jellemzője van ekkor képeinek: a pontos megfigyelőképesség, amely a realisztikusság felé mutat, és a filozófiai színezet és töltet. Az ötvenes években művészete a kor követelményeinek felel meg. Gyárakat, műhelyeket látogat, ahol munka közben ábrázolja a munkásokat. Ezekben a képekben már nincs filozófia, csak pontos méret, és az alakok realisztikus ábrázolása. Később, az ismerősökről és rokonokról készült portréábrázolásaiban visszatér a harmóniához, az otthon intimitásához. A rajzok könnyűsége, kiműveltsége, finomsága azonban minden művészi szakaszában megmaradt.

Művészete a romantikus realizmus hagyományaiból táplálkozik, de humánusságával, leplezetlen tisztaságával, harmóniával, rajzolói virtuozitásával a szemlélőre kifejező erővel hat.