Száz év után megszűnik a szárnyvonal

Rimaszombat |

<p>Közel száz évvel megépítése után elbontják a Rimaszombat és Poltár közötti vasúti szárnyvonalat. A vasúti közlekedést már kilenc éve leállították. Hogy az elbontás után mi lesz a terület további sorsa, még nem tudni pontosan.</p>

Az érintett önkormányzatok egy része jelezte, a vasútvonal helyén elképzelhetőnek tartanák egy kerékpárút kialakítását.

A közlekedés megszűnése után szinte azonnal elkezdődött a pálya vasszerkezeteinek és elemeinek illegális bontása, sok mázsányi kiváló minőségű vas végezte fémhulladékként a felvásárlókban. A régi, szétkorhadt talpfákról különösebb erőfeszítés nélkül le lehetett szedni a tartóelemeket és csavarokat, néhány helyen pedig több tízméternyi sín is eltűnt. Karbantartás híján az elmúlt kilenc év alatt a pályatest felépítménye meglazult, a belvíz alámosta. Nagyon költséges lenne ezen a szárnyvonalon újraindítani a forgalmat, több tanulmány szerint sem lenne gazdaságos. Az érintett települések sem ragaszkodnak korábbi elképzelésükhöz, nem kívánják újraindítatni a vasúti közlekedést. 2001-ben még volt ilyen irányú terv, a közmunka program keretén belül akarták a szárnyvonalat felújítani, de nem sikerült előteremteni az anyagiakat. A közúti átjáróknál már kiszedték a síneket, leaszfaltozták helyüket. A vasúti pályafenntartók folyamatosan bontják a könnyen megközelíthető szakaszokat, a fémtolvajokat akarják megelőzni. A kibontott, még 1913-ban készült, máig kiváló minőségű síneket a működő pályaszakaszokon használják, a vasútállomások mellékvágányainak hibás részeit tudják pótolni velük.
További részletek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?