Régió

Szavazatvásárlás történhetett a Nagymihályi járásban

Nagymihály (Michalovce) | Szavazatvásárlás gyanúja miatt vizsgálódnak a Nagymihályi járás választási bizottságának tagjai több Ung-vidéki településen.
ÚJ SZÓ ONLINE

2017. november 4. 18:10

Vladimír Tot (Híd), a Kassa megyei választási bizottság elnöke a SITA hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a bejelentéseket a helyszínen vizsgálták ki. Állítása szerint Feketemező (Čierne Pole) községben egyes választók egy gyanús, idegen csoportra hívták fel a figyelmüket. Azt tanácsolták nekik, hogy jelentsék az ügyet a rendőrségen. A részvétel egyébként Tot állítása szerint a  Nagymihályi járásban nagyon alacsony, csak 10-11% körüli.

Felmerült a gyanú, hogy a nagykaposi romatelepen is szavazatvásárlásra került sor. Az ügyben már vizsgálódik a rendőrség is.

Nagykaposon és Deregnyőn járva semmi rendkívülit nem tapasztaltunk, a főképp romák lakta nagyobb lakótelepeken is csak annyit tudtunk meg, a rendőrség emberei többször is jártak az elmúlt napokban ezeken a helyeken, és ma is voltak ott. A megkérdezettek azonban azt nem tudták, vagy nem akarták elárulni, konkrétan milyen ügyben vizsgálódták a hatóság emberei. A  fokozott rendőri jelenlét egyébként az egész régióban érződik, ottjártunkkor az egyik deregnyői választási helyiség előtt járőrkocsi parkolt, és Nagykapos utcáin is a megszokottnál több rendőrt lehetett látni. (SITA, leczo)   

Önnek ajánljuk

Szigorúbb büntetések várnak a sofőrökre

Šefčovič fontos posztot kaphat Brüsszelben

Átadták a Madách-díjat

Érsekújvár kulturális főváros lesz

Žitňanská: A parlament nem teljesítette a kötelességét

Csetneki vízivár, a Bebekek ősi fészke

Legfrissebb galériák
Olvasta már?