Szanálják a komáromi pérót

Komárom |

<p>Alig néhány nappal azt követően, hogy a város kiköltöztette a Belső körút 51-es szám alatti házakból a bérlőket, már le is bontatta a statikailag megsérült, balesetveszélyesnek ítélt épületeket.</p>

Ezzel is elejét szerette volna venni annak, hogy hajléktalanok vegyék birtokukba az ingatlant, nem mellesleg pedig nem szerették volna megvárni, míg valakire véletlenül rádől egy megroggyant tetőszerkezet, vagy fal.

A bejelentett állandó lakhellyel rendelkező volt lakóknak a harcsási szociális bérlakásokban biztosított elhelyezést a város. A költöztetést és az épületek lebontását nagy megkönnyebbüléssel nyugtázták a környékben lakók, akiknek igencsak megkeserítették az életét az összeférhetetlen, hangoskodó szomszédok. Ugyanakkor mintegy féltucatnyi kutya a romák elköltözetése után is ott maradt a Belső körúton. „Attól tartunk, hogy még jobban elvadulnak ezek az állatok, amelyek nappal elbújnak ugyan, de az esti órákban falkába verődve kutatnak élelem után” – hívta fel a figyelmünket a problémára egy környékben lakó hölgy. A városi hivatalban érdeklődtünk, mi lesz a kutyákkal. Králik Róbert szóvivő Patus Sándorra, a városi hivatal illetékes osztályvezetőjére hivatkozva lapunknak elmondta: június 10-én az ötből négy kutyát sikerült befogniuk, és a gadóci kutyamenhelyen elhelyezni. Az ötödik állat a munkagépek zaja elől elbújt, de remélhetőleg ezt is mihamarabb befogják.

Arról, hogy mi lesz az üresen maradt városi tulajdonú terület sorsa, a későbbiekben az önkormányzat dönt. Előtte azonban meg kell tisztítani és fertőtleníteni a talajt, mivel az évek során nagy mennyiségű hulladék halmozódott fel az udvarban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?