Szakemberhiány, túlzott bürokrácia, Pozsony-központú irányítás – ezek a tényezők akadályozzák leginkább a lemaradó régiók fejlődését

A beszélgetésben Anton Marcinčin, Eva Kocanová, Ľuboš Kovács (mindhárman az NRO-programot kiértékelő tanulmány szerzői) és Marián Habovčík, Sajólenke polgármestere vették részt. A moderátor Ravasz Ábel, korábbi romaügyi kormánybiztos volt.

Rimaszombat a legelmaradottabbak között

A beszélgetés elején Eva Kocanová ismertette a 2015 és 2020 között tartó program eredményeinek elemzéséről szóló tanulmány főbb megállapításait. A legkevésbé fejlett járások (najmenej rozvinuté okresy – NRO) támogatásáról szóló program eredetileg 4-5 járással számolt, kévőbb három megye húsz járása kapcsolódott be. A leginkább elmaradottak közé főleg Eperjes megye és a Rimaszombati járás tartozik, ahol az elmúlt húsz évben a munkanélküliség a szlovákiai átlag két-, sőt háromszorosát is elérte. A NRO-k támogatására szolgáló akciótervek helyi koordiníciós kapacitások létrehozásával, az oktatás támogatásával, a helyi gazdaság támogatásával, az infrastruktúra fejlesztésével és kormányszintű intézkedésekkel is számoltak. A tanulmány fő ajánlása, hogy növelni kell a régiók döntéshozó jogait, mert az hatékonyabbá teszi az uniós pályázati pénzek felhasználást. A szerzők a legnagyobb hibának azt tartják, hogy hiányzik a régionális politika, ami koordináltan tenné lehetővé az eu-s pénzek felhasználását. Ľuboš Kovács elmondta, hogy a programot elindító törvény a munkanélküliség arányából indult ki. Az öt év alatt arra jutottak, hogy ezekben a járásokban gyorsabb volt a fejlődés, mint Szlovákia többi járásában.

Szakemberhiány, hiányzó tervezhetőség

Anton Marcinčin az értékelés során megállapította, hogy Pozsonyból semmit nem lehet megoldani, ki kell menni a helyszínre, ott kell megtalálni az embereket, akik hajlandóak dolgozni és ott kell beazonosítani a problémákat. Emelett a támogatás alapjaként ma már nem járásokban gondolkozna, hanem természetes tájegységekben. Úgy vélte, meg kell vizsgálni, hogy a kiosztott pénzeket jól használták-e fel. Hiányolta a megfelelő koordinációt.

Marián Habovčík pozitívan értékelte a kezdeményezést, mint mondta, benne van az új NRO-munkacsoportban is. Ugyanakkor negatívumnak tartja, hogy a törvény változása miatt hiába jött létre valami, el fognak veszni a kapacitások: ha folytatódik is a program, egy-két évig el fog tartani, míg mindent újjáépítenek. Habovčík szerint a szakemberek nem vesznének el, ha tudnák, hogy a program öt éve után biztosan lesz folytatás. Ezt megerősítette több hozzászóló is:

a projektekben részt vevő emberek úgy érzik, hogy az állam nem törődik a létrejövő csoportokkal, és az, hogy több éves késéssel jönnek a pénzek, nagyon komoly gondot okoz a pályázóknak.

Úgy érzik, hogy a kormány egyáltalán nem becsüli a régiókban dolgozó szakembereket, helyi szinten szinte csak a „jó érzésből“ dolgoznak sokan. Ebből következik az is, hogy a tehetséges emberek Pozsonyba mennek a munka után, így a régiókban szakemberhiány alakul ki. Habovčík kiemelte azt is, hogy ezekben a kevésbé fejlett régiókban a kis projektek támogatásának is nagyon sok értelme van, mivel még egy kisebb támogatás is élet és halál között dönthet a helyi, kis vállakozások életében. Plusz a polgármester szerint ideje belátni, hogy nagyberuházók ide nem nagyon jönnek a jelenlegi körülmények között. Ebben egyetértett Marcinčin is: ha a fejlesztés csak a nagy cégekre koncentrál, akkor csak a gazdag régiók fejlődnek. Ilyen esetekben a szegény régióknak csak a túlélésre juttatnak pénzt, a fejlődéshez azonban ez nem elég.

Túlzott bürokrácia

A pályázatok lehívása során a beszélgetők az egyik legnagyobb problémának a túlzott bürokratizációt tartották. Habovčík szerint egyszerűsíteni kellene az egész folyamatot, mivel egy hétköznapi vállakozónak nincs ideje arra, hogy az egész bonyolult folyamatot megtanulja. A másik komoly gondot szerintük azt jelenti, hogy a kompetenciák sokszor nincsenek megfelelően leosztva.

Pozsonyból olyan problémákat akarnak megoldani, amiket megyei szintre kellene delegálni, ahogy az az összes környező országban történik – vélte Anton Marcinčin.

A beszélgetés végén elhangzott az a kérdés is, hogy egyszerű emberként mit tehetünk azért, hogy felgyorsítsuk a helyzet javulását ezekben a leginkább elmaradott járásokban. Anton Marcinčin szerint a helyi aktivitás nagyon fontos, egyéni, de főleg csoportos szinten. Habovčík szerint leginkább a választásokon lehet befolyásolni az eseményeket. Ravasz Ábel a populizmust tartja a legnagyobb problémának, az információszerzést, a választók képzésének szükségességét emelte ki.