Szabadtéri színpad Gútán

Gúta. Merész fejlesztési terveket dédelget az elkövetkező évekre a város vezetése, amelyek megvalósítása azonban többségében a sikeres uniós pályázatok függvénye.
E tervek tükröződnek a 2008-as költségvetésben is, amelynek keretszámait még tavaly decemberben elfogadták a képviselők.

Gúta. Merész fejlesztési terveket dédelget az elkövetkező évekre a város vezetése, amelyek megvalósítása azonban többségében a sikeres uniós pályázatok függvénye.

E tervek tükröződnek a 2008-as költségvetésben is, amelynek keretszámait még tavaly decemberben elfogadták a képviselők. A beruházások tételes meghatározása és fontossági sorrendjének összeállítása azonban a következő testületi ülés témája lesz.

„Gúta ez évi költségvetésében a bevételi és a kiadási oldalon egyaránt 185,2 millió korona szerepel” – tudtuk meg Orem Klárától, a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetőjétől. A kiadások 85 százalékát, azaz 158,4 millió koronát a folyó kiadások teszik ki: ennek több mint egyharmadát az oktatásügy emészti fel, 11 százalékát a szociális szféra, 8 százalékát a kultúra és a sport támogatása, további 15 százalékát a hivatal fenntartására, 24 százalékát pedig az önkormányzati tevékenységből adódó feladatok (például a zöldterületek karbantartása, közvilágítás, a városi területek tisztítása stb.) elvégzésére fordítják. Gútán idén nem emelkedtek a helyi adók.

A tőkejellegű kiadások nagysága 21,9 millió korona, amelyből hárommillió koronát a különböző pályázatok előkészítésére különítettek el. „Egyik komoly tervünk a Templom tér teljes revitalizációja; ez magában foglalja egy szabadtéri színpad és a hozzá tartozó 300-400 férőhelyes nézőtér megépítését a kultúrház és az úgynevezett tisztviselői ház közt jelenleg üresen álló parcellán, továbbá a városháza és a kultúrház körülötti területek felújítását, beleértve a szökőkutat is, valamint a zöldfelületek megújítását –árulta el Horváth Árpád polgármester. – Városunkban egyre több a kulturális rendezvény, fesztivál, amelyek lebonyolításához szeretnénk méltó körülményeket biztosítani. A szabadtéri színpad látványterve már elkészült, reméljük, sikerül uniós pénzeket lehívnunk megvalósítására.”

A következő jelentős beruházás egy 120 személy befogadására alkalmas nyugdíjasotthon építése lenne. A város már működtet egy 90 férőhelyes otthont, ám közel 100 további kérvényt tartanak nyilván, amelyet jelenleg nem tudnak kielégíteni. „Valamennyi iskolánk és az egyik óvodánk is felújításra szorul, szükség lenne hőszigetelésükre, a nyílászárók cseréjére. Ezekre a beruházásokra szintén pályázat útján szeretnénk anyagi forráshoz jutni” – mutatott rá a polgármester.

Tervezik továbbá a Vág-hídra vezető út felújítását a töltés irányából, a Mester utca és a Štúr utca felújítását, a Dél lakótelep közművesítésére vonatkozó tervek kidolgozását, újabb szociális lakások építését a Dankó Pista lakótelepen, és bérlakások kialakítását; ez utóbbi esetében két alternatívával számolnak: vagy az egészségügyi központ tetőterében, vagy a sportpálya mellett álló félkész épület tetőterében épülnének bérlakások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?