Stoppal Branyiszkón át

Dzurinda miniszterelnök egyenesen azt állította az ünnepélyes átadáson, hogy ennek az öt kilométer hosszú alagútnak köszönhetően kezdenek majd özönleni hozzánk a külföldi befektetők, sőt Pozsony közelebb kerül Zsolnához, Poprádhoz és Eperjeshez, meg persze Kassához is. Nos, e víziótól meghatottan indultam útnak megtekinteni a hírhedt beruházást. Amikor utoljára utaztam a Szepességbe, illetve Sáros megyébe, igazi halálfélelmet éltem át az ország egyik leghátborzongatóbb hegyi szerpentinjén. Az Osgyáni szerpentin ehhez képest vidámparki szórakozás, aki nem hiszi, induljon el Eperjesről Lőcsére a „régi úton”. Mert a helyiek gyorsan tanulnak, már így hívják a branyiszkói szerpentint.

A biztonságérzet nekem minden pénzt megér, akár 7,6 milliárd koronát is, ennyibe került ugyanis az építkezés. Hagyjuk most a múltat, ne firtassuk, mi tartott a kivitelezőknek 1995-tól 2003-ig, milyen műszaki problémák merültek fel, és hová tűntek azok a bizonyos milliók. A Mečiar-kormány idején történt aljas politikai húzásokról szintén ne beszéljünk, hiszen akkoriban tele volt vele a sajtó. Most inkább száguldjunk át büszkén és boldogan az alagúton, illetve autó hiányában szálljunk le a buszról Fričovce községben, és stoppoljunk türelmesen a vadonatúj autópálya-szakasz mentén.

A LELKES ÜGYNÖK

Az első találkozás ugyanis személyautóból a legizgalmasabb. Fél órába is beletelik ugyan, míg valaki felvesz, ez az idő azonban számolással hasznosan eltölthető. Fél óra alatt nyolcvankét jármű fordul rá a vadonatúj aszfaltszőnyegre, ami egy óra alatt ugyebár százhatvannégy, de nyugodtan kerekíthetünk kétszázra. Aztán az egyik végre fékez...

Miroslav Fedor lőcsei biztosítási ügynöktől megtudom, hogy ezen a helyen tilos stoppolni, örülhetek, hogy ki nem szúrtak az állítólag mindenütt jelen lévő közlekedési rendőrök. Fedor úrnak az autó jóformán a munkahelye, hét év alatt megszámlálhatatlan alkalommal süvített keresztül az említett szerpentinen, és nem győz lelkendezni. Fél órával csökkent a menetideje, kulturáltabban és biztonságosabban közlekedhet, a telet pedig szorongás nélkül várhatja. „Amikor először mentem erre, a tízéves kisfiam minden áron velem akart jönni, hajlandó volt órákat várakozni a kocsiban, amíg elintéztem a dolgom Eperjesen, és mehettünk vissza” – meséli a büszke apuka, majd előhúz egy 1997-ben kiadott autóstérképet, amelyen már be van jelölve pirossal az alagút. Akkor veszem észre, hogy nem nyílegyenes, hanem S-alakú útszakaszról van szó. Ennyit a szakértelmemről...

FŐ A BIZTONSÁG

Persze, készültem a nagy találkozásra, másfél órával azelőtt még az eperjesi kerületi rendőrkapitányság folyosóján várakoztam, hogy a közlekedési osztály vezetőjétől stratégiai információkat szerezzek. A fiatal őrmester gyakorlott mozdulattal a szóvivőhöz irányított, mondván, hogy ebben Magdaléna Fečová a kompetens. Tényleg így van, a hölgy már az alagút szóra elmosolyodik, az utóbbi hetekben többet beszélt Branyiszkóról, mint a gyilkossági és vesztegetési ügyekről együttvéve. Pozitív dologról pedig csak mosolyogva lehet informálni.

„Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez Európa egyik legbiztonságosabb alagútja. A benti történéseket egy külön e célra kialakított operációs központban figyelik, és ha ne adj isten tűz ütne ki, azt egy speciális hőérzékelő segítségével azonnal regisztráljuk. Huszonkét segélykérő telefont helyeztünk el az alagútban, méghozzá kamerákkal együtt, hogy a szolgálatot teljesítő diszpécserek láthassák is a hívó felet” – dicsekszik a szóvivő. Megtudjuk, hogy a diszpécser hangja egy speciális adó segítségével az autórádiókba is eljut, ezért veszély esetén ezeket nem árt bekapcsolni. Ha valamilyen okból szünetelne az áramszolgáltatás, az alagút további három órán át működőképes lenne. Hipermodern füstelszívók hipererős „katasztrófavilágítás”, és a legsűrűbb füstön is áthatoló vészkijáratjelzők segítik az esetleges mentést. Az SOS-szekrényt ok nélkül fogdosni büntetlenül nem lehet, mivel jóformán az első érintésre működésbe lépnek a biztonsági fényszórók és a sebességkorlátozó jelzések, a bázison pedig azonnal felfigyelnek az illetőre. A szóvivő további szövegelés helyett egy vastag dossziét nyújt át, ebben találhatóak a műszaki részletek, a Szlovákiában eddig sosem látott jelzőtáblák és az építkezés teljes kronológiája, ami kész regény, egyszer feltétlenül meg kell majd filmesíteni. A vég nélkül sorjázó adatok közül emeljünk ki hármat: 173 elektromos jelzőtáblát szereltek fel, óránként akár kétezer jármű haladhat át az alagúton, és tizenhárom helyen vezet vészkijárat az európai unikumnak számító biztonsági alagútba. Arról ugyan nem szól a fáma, hogy eredetileg két egyirányú alagutat terveztek ide, nem pedig egy kétirányút, még az 1999-es tervekben sem a mostani verzió szerepel. A kivitelező cég csak az utóbbi évek alpesi alagútkatasztrófái miatt módosította az eredeti elképzelést. Ennek az lett a következménye, hogy a tervezettnél sokkal óvatosabban és lassabban lehet haladni odabent, természetesen előzés nélkül, és a rossz nyelvek szerint a Nyugat-Európában megszokott egyirányú alagutakkal összehasonlítva Branyiszkó emiatt már most elavultnak számít.

A ROSSZ NYELV

Az egyik ilyen „rossz nyelv” alkalmi sofőröm, aki visszafelé fuvarozott az alagútban, Behárovce községből Fričovcébe, és aki Olaszországban is dolgozott már, bejárta az egész kontinenst, van tehát összehasonlítási alapja. A Ľuboš néven bemutatkozó fiatalember azzal kezdi az áthaladást, hogy gondosan feltekeri az Audi ablakát, mert a levegő „lélegezhetetlen” odabent. Tényleg, fel sem tűnt nekem, hogy előző fuvarozóm is így tett, csak becsmérelő kommentár nélkül. A harmadik kilométernél sikerül megértetnem Ľubošsal, hogy feltétlenül muszáj beleszagolnom az alagút illatába. Nos, ez az illat leginkább egy eső utáni építkezésen felejtett füstölt sajt szagára emlékeztet, és hiába idézek sofőrömnek a szóvivőtől kapott paksaméta ide vonatkozó fejezetéből, hogy tudniillik négy nagy teljesítményű szagelszívót szereltek fel az alagútban, amelyek friss levegőt is fújnak befelé, sőt két ventilátor a vészalagútba is jutott. A fizika törvényszerűségei közé tartozik, hogy ha netán egy trágyaszállító teherautó, vagy egy élő állatokat fuvarozó kamion keveredne elénk az alagútban, a szagok veszélyesen felerősödnének.

ÉTTEREM A BRANYISZKÓ ALATT

A felvezető útnál tétetem ki magam a kocsiból, mert kíváncsi vagyok, hányan választják még mindig a lidérces emlékű szerpentint. Nos, az útba eső falvak miatt szükséges helyi autóbuszon kívül fél óra alatt öt autót számolok meg, egy közülük lengyel rendszámú, hiába, időbe telik, amíg a sofőrök megszokják a jót. Egyikük elvisz, a Svinka patak mellé épült „Étterem a Branyiszkó alatt” fantázianevű étteremig, mert enni azért egy közúti riporternek is kell. Odabent kellemes légkondi duruzsol, és kedvemre válogathatok az asztalok között. „Ilyenkor telt háznak kellene lennie” – mondja szomorkásan a pincérnő, aki már most aggódik a pangó üzlet miatt. A tulajdonos nincs bent, de annyit a hölgy is el tud mondani, hogy az alagút miatt Sarvanec község valószínűleg lekerül a térképről, a káposztaleveséről híres Fantázia motel úgyszintén. Az alagút miatt a forgalom elterelődött, az első héten hetven százalékkal csökkent a vendégek száma. Az étterem alkalmazottjai már hallottak olyan híreszteléseket, hogy pénzért lehet majd átkelni az alagúton, és ahogy ők a szlovák autósokat ismerik, gyorsan visszaszoknak a szerpentinre. Addig kell csak türelmesnek lenni és árakat csökkenteni. Én ugyan ilyesmiről nem tudok, és a pályadíjat csak a ki tudja, mikor elkészülő északi autópálya-szakaszon látom reális veszélynek, csendben maradok, mert a rántott sajtot meglepően olcsón kapom, ásványvízből négy fajta van raktáron, a narancsos üdítő hőmérséklete pedig kifogástalan. Az asztalon műanyag vázában művirág, ez lehetne akár Kassán is, azonnal otthon érzem magam, csak az a fránya alagút ne szippantaná el az éhes vendégeket ezektől a kedves vendéglősöktől. Közben betér két cseh férfi, akik az új alagutat keresik. „Igen, átadták, de most már bonyolult lenne megtalálniuk. Üljenek le, igyanak egy kávét, aztán menjenek egyenesen a hágó felé” – javasolja a pincérnő, a vándorok pedig pontról pontra követik tanácsait.