Sportcsarnok épül Magyarbélen

építkezés k

Új sportcsarnok épül Magyarbélen (Veľký Biel). Egy kézilabdapálya méretű terület, és egy több mint kétszáz néző befogadására alkalmas nézőtér lesz a komplexumban. Megnyitását jövő nyárra tervezik – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a turisztikai és sportminisztérium kommunikációs osztálya. Dušan Keketi (SNS-jelölt), a tárca vezetője csütörtökön részt vett a sportcsarnok alapkövének ünnepélyes letételén.

A sportlétesítményt az iskolások és a lakosok is használhatják. „A minisztérium és a Sporttámogatási Alap támogatásának köszönhetően újabb modern sportlétesítmény épül, amely nemcsak edzéseknek és sporteseményeknek, hanem a közösségi rendezvényeknek is otthont ad majd, és lehetőséget nyújt, hogy az időjárás, vagy a megfelelő létesítmény hiánya ne korlátozza a sportolni vágyókat” – tette hozzá Keketi.

A minisztérium tájékoztatása szerint az új sportcsarnok egyike annak az öt beruházásnak, amelyet a Sporttámogatási Alap támogat Pozsony megyében. 73 projektre összesen közel 35,5 millió eurót osztottak szét országszerte, ebből több mint 5 millió euró jutott a pozsonyi régióba. A magyarbéli sportcsarnok felépítésére 963 626,63 eurót különítettek el, a projekt teljes költségvetése 3 154 799,71 euró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?