Speciális technológia a biciklitolvajok ellen

Vágsellye |

<div>Már a korszerű biciklilakatokat is ki tudják nyitni a tolvajok, új technológiát vetnek be a rendőrök.</div>

Nyilvántartásba veszik a kerékpárokat, az érdeklődők június végéig jelentkezhetnek. A tervek szerint július elején kezdik meg a biciklik lefestését a speciális SelectaDNA zselével. Az anyag szabad szemel nem látható, kizárólag UV lámpával olvasható le a kód. Az utóbbi időben egyre több kerékpárlopást jelentettek be a városi rendőrségen, ezért döntöttek úgy az illetékesek, hogy újfajta lehetőséget kínálnak a vágsellyeieknek. Elektronikus adatbázisba kerül a kerékpár-tulajdonosok neve, lakcíme, valamint a jármű nyilvántartási száma. A SelectaDNA több ezer mikropöttyöt tartalmaz, melyekből kiolvasható az egyéni kód. Ezek segítségével a rendőrség beazonosíthatja az ellopott vagy megtalált kerékpárt. Minden kerékpáros igazolást kap arról, hogy regisztráltatta és megjelöltette járművét. Azokat, akik június végéig jelentkeznek a városi rendőrségen, júliusban értesítik arról, mikor hozhatják be a kerékpárt. Minden biciklin matrica lesz, amely arra figyelmeztet, hogy a jármű azonosítható, és ha a tulajdonos bejelenti a lopást, a tolvajok könnyen lebukhatnak. Az, hogy a megjelölt kerékpárokat adatbázisban tartják nyilván, lehetővé teszi, hogy a rendőrök azonosítsák és értesítsék a megtalált vagy visszaszerzett jármű tulajdonosát. A SelectaDNA gélt rákenik a kerékpárra, néhány óra alatt megszárad, és nem lehet eltávolítani.  Magyarországon néhány évvel ezelőtt kezdték el használni a DNS-elven működő lopás elleni technológiát a református egyházmegyékben, kegytárgyak megjelölésére. A speciális jeleket tartalmazó azonosítóval ellátott értéktárgyakat központi adatbázisban tartják nyilván.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?