Soha nem élt ennyi zerge a Tátrában

Tátralomnic |

<p>Csaknem ezernégyszáz zergét számoltak össze a Tátrában az idén az őszi állományfelmérés során, ekkora zergeállomány még soha nem élt itt - közölte az MTI-vel a szlovák Tátrai Nemzeti Park (TANAP) erdeit felügyelő állami ügynökség (SLTANAP) sajtóosztálya kedden.</p>

A szlovák és a lengyel nemzeti park munkatársai által október második felében végzett felmérés szerint a Tátra teljes területén - a szlovák és lengyel részén együttvéve - 1389 zerge, köztük 128 gida élt.    Az aktuális és tavaly ugyanebben az időben elvégzett felmérés adatait összevetve kiderül, hogy a tátrai zergék száma egy év alatt 203 egyeddel emelkedett és a második világháború óta rendszeresen megvalósított állományszámlálások során még soha nem volt ilyen magas.    A tátrai zergék nagyobb hányada a hegység szlovákiai részén, a TANAP területén, azon belül a Bélai-havasokban (Belianske Tatry) él, itt fordulnak elő a legnagyobb létszámú zergecsapatok is. A Tátra szlovák részén az állományfelmérések történetében először az idén lépte túl a zergék száma az ezret, ősszel 1018-at sikerült megszámolni. Ugyanakkor a lengyel Tátrai Nemzeti Park (TPN) területén az őszi számláláskor 371 zergét találtak, ami mintegy másfél tucattal volt kevesebb mint a mostanit megelőző állományfelméréskor.    Az utóbbi években folyamatosan emelkedett a Tátrában élő zergék száma, szakértők szerint ez részben annak köszönhető, hogy az erdőfelügyelet egyre jobban gondoskodik a hegység egyik szimbólumának számító állatról, részben pedig annak, hogy az utóbbi években viszonylag enyhébbek voltak a telek.    Örömmel látjuk, hogy nő az állomány, az aktuális adatok szerint rekordszintről beszélhetünk - véleményezte Jozef Hybler, a TANAP zoológusa az adatokat. Hozzátette: az aktuális létszámnövekedés biztosan fedezni fogja tudni az állomány leginkább télen tapasztalható természetes fogyatkozását.    A Tátrában évente kétszer, tavasszal és ősszel tartanak zergeszámlálást. A jelenlegi rekordlétszámot leszámítva a Tátra zergeállománya a múlt évszázad hatvanas éveiben volt a legmagasabb, akkor mintegy 900-950 példánya élt itt ennek a második világháború éveiben csaknem kipusztított állatnak. Az állomány a rendszerváltást követő években ismét jelentősen lecsökkent, a kilencvenes évek végére alig kétszáz-háromszáz példányt tett ki. A zergék száma a Tátra szlovákiai területén az új évezredben kezdett ismét nőni, az utóbbi három-négy évben folyamatos az állomány bővülése.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?