Sírokat rongáltak meg Királyhelmecen

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSKirályhelmec.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Királyhelmec. Több síremléket megrongáltak a régi temetőben, a tetteseket egyelőre nem sikerült elfogni.

Štefan Satina, a Királyhelmeci Városi Rendőrség parancsnoka lapunknak elmondta, a múlt héten lakossági bejelentés érkezett hozzájuk, mely szerint a régi temetőben több síremléket ledöntöttek, néhány síron pedig összetörték az emléktáblákat. A helyszíni szemle után az ügyet átadták az állami rendőrségnek.

Királyhelmecen néhány éve történt már a mostanihoz hasonló eset. Akkor a Szentesi úti új köztemetőben rongáltak meg tizenhét síremléket. A randalírozók a sírkövekről letörték és összezúzták a mécsestartókat. Rövid időn belül kiderítették, ki garázdálkodott a temetőben. A kiskorú tettes először tagadta bűnösségét, szülei pedig felháborodtak a rendőrök gyanúsítgatásán. Az eljárás során azonban minden kétséget kizárólag bebizonyosodott, hogy a temetőben egy mindössze tizenegy éves királyhelmeci gyerek garázdálkodott, aki nem tudott magyarázatot adni tettére. A fiú, mivel még nem töltötte be tizenötödik életévét, nem volt büntethető. A szülő ilyen esetben, elméletileg, felelős gyermeke tettéért, ám az nehezen képzelhető el, hogy egy rossz szociális helyzetben élő családon a károsultak – polgári peres eljárás keretében – behajthatnák a kárt.

Štefan Satina tájékoztatása szerint a temetők őrzéséről gondoskodtak, de a városi rendőrség létszámának csökkentése miatt egy ideje csak nappal tudták felügyelni a sírkertek környékét. A sajnálatos eset után – új alkalmazottak bevonásával – újra meghosszabbított szolgálatot tartanak. A régi temető közelében tavaly elhelyeztek egy új térfigyelő kamerát, de ez a terepviszonyok miatt nem képes az egész sírkert területéről használható felvételeket készíteni. (leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?