Simon: káosz, lobbizás, koncepcióhiány

Dunaszerdahely |

<p>Az árvízkárok enyhítése, a közvetlen támogatások kifizetése, valamint az Európai Unió tagállamainak közös agrárpolitikája volt a témája a Csallóköz központjában október 8-án zajlott munkaértekezletnek, melyen Simon Zsolt, az agrártárca vezetője és a délnyugat-szlovákiai térség mezőgazdászai vettek részt.</p>

A Dunaszerdahelyi Regionális Agrárkamara meghívására Dunaszerdahelyre látogató miniszter elmondta: jóllehet korábban találkozni szeretett volna az agrárszektor képviselőivel, az elmúlt hónapok a tárca előző vezetése által okozott „katasztrófahelyzet” felszámolásával teltek.

„Káosz, lobbizás, teljes koncepcióhiány” – jellemezte a leköszönt miniszter, Vladimír Chovan ténykedését.
A bel- és árvízkárok enyhítése kapcsán a miniszter kifejtette: műholdas felvételek alapján állapítják meg, mely területek után jár a gazdáknak kárpótlás; a kifizetés koncepcióját Brüsszel hagyja jóvá, ami lassítja a folyamatot, ám a jogosultak kérvényeit október 29-éig átveszik. Nem jár kárpótlás azon, közvetlen támogatásban részesülő személyeknek, akik a polgári törvénykönyv értelmében nem számítanak vállalkozónak, s nem kárpótolhatók azok a gazdák sem, akiknek a bel- és árvíz okán keletkezett anyagi kára nem haladja meg a kétezer eurót. Fontos változás, hogy a kárpótlást a mezőgazdasági vállalat egészére számítják ki, s ha az nem éri el az össztermelés harminc százalékát, a kártérítési igény megszűnik. Az EU 2013 utáni agrárpolitikája kapcsán a tárcavezető megjegyezte: annak nem csak egységesnek, hanem a gyakorlati alkalmazás terén kizárólagos hatályúnak kell lennie. „Az agrárpolitika reformra szorul – mondta. – Hogy ezt elérjük, szorosabbra kell fogni az együttműködést az unió új tagállamai és néhány régebbi tagország között. A hazai gazdák amiatt kerülnek versenyhátrányba, hogy némely nyugat-európai tagállam a
közös agrárpolitikai irányelveken túlmenően támogatja gazdáit. A finanszírozásnak ezt a rendszerét kell felszámolnunk, hogy a közös agrárpolitika az Európai Unió valamennyi tagállamára nézve kizárólagos hatályúvá váljon.”
A találkozón mintegy száz, az ország délnyugati részében tevékenykedő mezőgazdász jelent meg; a vitában egyebek közt rámutattak arra, hogy a hazai gazdálkodók a V4 más tagországainak mezőgazdászaival szemben is hátrányos helyzetben vannak az állami támogatás alacsony szintje miatt. A felszólalók többsége annak a véleményének adott hangot, hogy a rendelkezésre álló ötmillió euró kevés az ágazatot ért árvízkárok enyhítésére; ugyanakkor szót emeltek az állattenyésztési ágazatot érintő támogatásmegvonás ellen is. Mint többen jelezték: komoly gondokat okozhat, ha a tárca nem fog kiemelt figyelmet szentelni a mezőgazdaság eme részterületének.
Patasi Ilona, a Dunaszerdahelyi Regionális Agrárkamara igazgatója lapunknak elmondta: a testület vezetősége november 11-én Nyitrán találkozik Iveta Radičová miniszterelnökkel; a tárgyalás pontos témája egyelőre nem ismert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?