Sikeres európai uniós pályázat – valódi eredmény nélkül

Gortvakisfalud (Gortva). |

<p>A község 2004-ben döntött úgy, hogy uniós forrásokból újítja fel saját kezelésébe tartozó útjait. Bár sikeresen pályáztak, az elnyert összeget nem fogják felhasználni. Az útfelújítás mellett a csatornahálózat megépítésével és a közvilágítás modernizálásával számoltak. Beindult a gépezet, hamarosan elkészült az építkezési tervdokumentáció, rendezték az érintett földterületek tulajdonjogi kérdéseit, beszerezték a szükséges engedélyeket, köztük az építkezési engedélyt.</p>

Évekig vártak a felhívásra. Végül 2010-ben kiírták a pályázatot, ám a feltételek módosultak. Négy beruházásra lehetett pályázni, ezért a meglévő tervet autóbusz-megálló megépítésével kellett kibővíteni. A módosított projektet a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium elfogadta, a 2,2 millió eurós szerződést 2011 februárjában írták alá a felek. Megkezdődött a tervek ellenőrzése, közben kiírták az első versenypályázatot, ezt nem sokkal később törölték. Az illetékes hivatalok számos egyenlőtlenséget fedeztek fel a tervezett munkálatok és a tervdokumentáció között. Ekkor vált világossá, hogy a pályázat lebonyolításával megbízott cég nem szakszerűen módosította a meglévő terveket. Ján Melišík polgármester elmondta, bár kiírták a második közbeszerzési pályázatot, a beruházásból semmi sem lesz. Többéves huzavona után a képviselő-testület úgy döntött, hogy nem valósítják meg a projektet. A döntést nagyban befolyásolta az is, hogy Gortvakisfalud nem jutott akkora hitelhez, amennyi pénz a hiányosságokból származó költségek fedezéséhez nélkülözhetetlen. Melišík azt mondta, tisztában van azzal, hogy a megbízott cég hibázott. Hozzátette azonban, hogy a képviselők között nincs építész, esélyük sem volt arra, hogy észrevegyék a hibákat.

A tervezett beruházások közül az útjavítás lenne a legfontosabb, az 1,8 kilométernyi utat hitelből hozzák helyre. Melišík kijelentette, nem kapcsolódnak be több uniós projektbe. „Rengeteg pénzt fizettünk a projektekért, az engedélyek beszerzéséért, és semmi eredménye. Ha visszamehetnék az időben hat évet, nem vágnék bele egyetlen uniós pályázatba sem” – mondta a polgármester. Hozzátette, óriási a fejetlenség a pályázatok körül, a községeknek hatalmas bürokráciával kell megbirkózniuk, ráadásul a legégetőbb problémák megoldására nem kérhetnek támogatást.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?