Selmecbánya: Több száz méteres körzetben semmi nem volt biztonságban

Két héttel a katasztrófa után, Selmecbánya ismét éli álmos, turistaszezonon kívüli, hétköznapi életét. Bár sokan riogattak, hogy „úgysem lehet bejutni, hiszen tetthelyszín”, gond nélkül, autóval is be lehet menni a „tetthelyre”, azaz a Szentháromság térre, ahol már gőzerővel dolgoznak a tűzesetben károsult épületek helyreállításán. Szerencsére a katasztrófa turizmus nem jellemző, a munkálatokat végző szakembereken kívül, csak páran lézengünk, az épületeket elkerítő torlaszokon túl. A teret kitakarították az égett törmeléktől, bár a levegőben még érződik a szagnyoma. A tavaszias napsütésben a látvány sem annyira rémisztő, mint ahogyan azt, az aktuális hírekben látott lángoló épületek képei alapján feltételeznénk. Akik viszont akkor a helyszínen voltak, tanúsítják: apokaliptikus volt a látvány. Voltak olyan pillanatok, percek, amikor bármi megtörténhetett volna. Több száz méteres körzetben, semmi nem volt biztonságban. Túl sok volt az előreláthatatlan, kedvezőtlen tényező. Akár az erős szélre, akár a viszonylag szűk térre, vagy az alacsony víznyomásra gondolunk, amivel a tűzoltók küzdöttek.

A Joerges ház – a Vášáry család egykori otthona

Lapunk, azt az Ondriš családot szólította meg, akik annak a Joerges háznak a tulajdonosai, ahol a Vášáry – Emília és Magda színész testvérpár nőtt fel, és amely épület hajszál híján menekült meg a lángoktól.

„Mi éppen a lebotolt gyümölcsfáink ágait szedegettük össze házunk kertjében Besztercebányán, amikor megcsörrent a telefon és hívott a fiunk Filip, hogy látjuk, halljuk-e mi van Selmecbányán. Fél füllel hallottuk, hogy tűz ütött ki a Szentháromság téri Szerelem Bankban (Banka lásky), ám ez, több mint 300 méterrel lejjebb van tőlünk, úgyhogy eszünkbe sem jutott, hogy minket is érinthet esetlegesen”

– kezdi a beszélgetést Silvia Ondrišová, a Joerges ház társtulajdonosa, majd folytatja: „csakhogy, mivel a Szentháromság tér egy hosszú, viszonylag szűk és teljesen beépített középkori tér, amikor felcsaptak a lángok, valószínűleg, a szél hatására is, kialakult az ún. kémény effektus, amely szította és terjesztette a lángokat tovább, a téren felfelé, oldalra, mindenhova. Semmi nem volt biztonságban. Sőt, a szikrák, a Szentháromság szobrán át, pattogtak a tér másik oldalára is. Félelmetes volt, hiszen nem lehetett tudni, hol, melyik objektum kap újra lángra. Senki sem feltételezte volna, hogy a Szerelem bank melletti művészeti iskola szomszédságában lévő magas épület, amelyet egy utcácska is elválaszt és amelynek ráadásul bádogtetőzete volt, veszélybe kerülhet.” Ez a Berggericht épülete, amely végül is egyike a legerősebben károsult objektumoknak.

A tűz

A tűz, minden jel szerint a Szerelem Bankban keletkezett, valószínűleg rövidzárlat folytán, és innen terjedt tovább. Ez az épület a Szentháromság tér alsó részében van, alatta már csak a bányászati levéltár épülete áll, amely szerencsére megmenekült és az értékes iratokat is sikerült időben kimenteni. A téren felfelé elhelyezkedő épületek közül viszont, a Bankhoz legközelebb esők mindegyike károsult. A pizzázó, a művészeti alapiskola, ahol leégett az egész barokk fagerendázatú mennyezet, majd a már említett Berggericht épülete, ahol több emelet is leomlott. A tűz, a tetőkön át, átterjedt az épületek hátsó részére is és a rájuk kapcsolódó házakra, úgymond a térrel párhuzamos másik utcára.

A szemtanúk vallomása

„Őszintén szólva, még most is beleborzongok, ha visszagondolok arra a szombati napra. A gomolygó füstöt már messziről lehetett látni, ahogyan közeledtünk Selmecbányához és fogalmunk sem volt, mi vár ránk. Csak azt tudtuk, hogy a fiunk Filip már ott van a Joerges házban, kinyitott minden ajtót, hogy ha szükséges lenne, a tűzoltók szabadon mozoghassanak az objektumban. Közben már hívott a rendőrség is, felszólítva bennünket, mint tulajdonosokat, hogy mindenkinek el kell hagynia a Szentháromság teret, ha esetleg vendégek tartózkodnának a házban. Hiszen senki nem tudta merre és mennyire fog terjedni a tűz. A térre már nem tudtunk bemenni, még a közeli környéke is le volt zárva, de a tűz forrósága érezhető volt. A katonaság, már a városba vezető utak elején terelte el a forgalmat. Így csak a közeli dombról szemléltük mi történik. Reménykedtünk és fohászkodtunk. Amikor hallottuk az információt, hogy a tüzet sikerült megfékezni, kissé hitetlenkedve fogadtuk, az irtózatos magasságba csapó lángok láttán. Úgy tudjuk, az oltáshoz helikopterek is készenlétben álltak, de ezeket már csak végveszély esetén tervezték bevetni, hiszen a tömlőkből lezúduló víztömeg súlya, valószínűleg végérvényesen megpecsételte volna az értékes épületek sorsát” – sorolják személyes tapasztalataikat Ondrišék.

Emberi élőlánc

Hihetetlen volt az emberek összefogása. Amikor látták a vészjósló füstölést, élőláncot alkotva mentették a képeket a galériákból, szatyrokban, táskákban hordták ki a Berggericht mineralógiai kiállítás tárgyait és a téren, kupacokba rakva mentették a földszinti antikvárium könyveit.

Ami nem vált a tűz martalékává, azt a víz mosta el. De ismét győzött az emberi lélek, mert mindenki a maximumot nyújtotta. Az, hogy a tűzoltó felszerelés nem állt a technika magaslatán, nem a tűzoltók hibája. Hogy a víz nyomása a Szentháromság téren távolról sem elegendő egy tűzesetnél, tragikus módon derült ki ugyan, de most már ismert és tettre hívja, elsősorban az állami szerveket. A szűk utcák, a nehéz hozzáférhetőség, a házak szoros egymásra kötődöttsége speciális felszerelést és speciális tűzvédelmi előírásokat követel, ami egy kisváros költségvetéséből kivitelezhetetlen.

Szlovákia gyöngyszeme

Selmecbánya, Szlovákia egyik legnagyobb történelmi büszkesége. 1993 december 11-től, a város műemlék központja és a környék ipartörténeti értékei az UNESCO világörökség részei. Pontosan ezen értékek egy része semmisült meg a tűzvészben. A város bizonyára nem így képzelte el UNESCO tagságának 30. jubileumi évi ünneplését. Ám lakosai, látogatói jelesre vizsgáztak, emberségből, segítőkészségből

„Szinte lelkiismeret furdalásom van a károsultakkal szemben, hiszen nekünk semmilyen kárunk nem keletkezett, csak a füstöt és a szálló kormot kellett eltakarítanunk. Meghajolok az önkéntesek előtt, akiknek hála óriási értékek menekültek meg. Nagyon jól esett, az is, amikor közeli, távoli ismerősök, barátok, többek közt Milka Vášáryová is telefonáltak, csak egy kérdéssel: hogyan segíthetünk? Akár helyi lakos, akár látogató, kimondva vagy kimondatlanul, úgy érzem Selmecbánya valahol mindnyájunknak a szíve csücske. Ezért is vagyok teljesen biztos a felépülésében”

– zárta a beszélgetést optimistán Silvia Ondrišová a kiégett kulisszák előtt.