Sarlókajszai pornórekonstrukció: szólóban játszott az állomásfőnök

Sarlókajsza |

<p>Csak részben játszhatták újra a pornójelenetet a sarlókajszai (Lužianky) vasútállomáson, mert az állítólagos áldozat nem jelent meg a helyszínen.</p>

A történtek rekonstrukciója így meglehetősen egyoldalúra sikeredett, csak a volt állomásfőnök adta elő a sajátverzióját.

A nyomozási kísérletet azért rendelte el a bíró, hogy kiderüljön, tavaly márciusban valóban erőszakkal bírta-e orális szexre Karol K. állomásfőnök az akkor még fiatalkorú Peter J.-t. Afiú, szintén fiatalkorú barátaival együtt rendszeresen látogatta az állomásfőnököt a munkahelyén, pornófilmeket néztek, fényképeket készítettek és szexuális aktusra is sor került közöttük.

A Nyitrai Járásíróság tavaly decemberben kilenc év szabadságvesztésre ítélte Karol K.-t fiatalkorúak megrontásáért, gyermekpornó birtoklásáért és nemi erőszakért. Az állomásfőnök az erőszakot tagadta, szerinte a fiúk maguk kezdeményezték az erotikus játékokat. Ha az erőszak vádja alól felmentenék, kilenc helyett „csak” öt évet kellene börtönben töltenie, ezért megfellebbezte az elsőfokú döntést. A kerületi bíróság abból kiindulva, hogy a fiúk más felnőt tférfiakkal is kéjelegtek, visszaadta az ügyet újratárgyalásra, de a szenátus már hónapok óta nem bír elmozdulni a holtpontról. Peter J. ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy bár máskor mindenre kapható volt, de akkor épp egyszer nem volt kedve a szexhez, és Karol K. erőszakkal elégítette ki őt. Hogy milyen módon, azt a bírák nem tudták meg, annak ellenére sem, hogy rendőri kísérettel kivonultak a helyszínre, mert az „áldozat” nem jelent meg, és nem is mentette ki magát...

A legközelebbi rekonstrukció időpontját május 27-re tűzték ki, akkorra Peter J.-t, ha nem jelenik meg, rendőrökkel vezettetik elő. A tizennyolc éves fiatalember két másik szexuális bántalmazási ügyben is áldozatként szerepel, és egyik partnere ellen elkövetett gyilkossági kísérlettel vádolják. Karol K. az ellene felhozott vádak ellenére továbbra is a vasút alkalmazottja, posztját csak ideiglenesen töltötték be, mert – amint cég sajtóosztályának munkatársa, Daniela Hurtová fogalmazott – az ártatlanság vélelméből indulnak ki

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?