Galánta. A város lakói szeretnék, ha az itteni Samsung Slovakia vállalat termékeiből külön márkaboltban is vásárolhatnának. Egyebek mellett ezt az óhajt is tolmácsolta Alexander Mézeš polgármester a Samsung Slovakia Kft. igazgatójával folytatott tegnapi megbeszélésén.
Samsung márkaboltot szeretnének a galántaiak
A találkozót követően Mézeš a sajtónak elmondta, elsősorban annak a logisztikai és kutatói-fejlesztői központnak az előkészítéséről tárgyaltak, amely Pavol Rusko gazdasági miniszter e heti galántai látogatásának is a fő témája volt. Az ehhez szükséges több mint 40 hektáros terület felvásárlásáról a polgármester egyelőre nem akart beszélni. Kérdésünkre válaszolva ugyanakkor elárulta: egyelőre nem tudni, hol áll majd az új létesítmény, mert még csak az építkezési terület kiválasztásáról tárgyalnak.
Mézeš közölte, az említett galántai márkabolt egyelőre csak ötletként vetődött fel, de további találkozókon is tárgyalni fognak róla, csakúgy, mint a város azon kéréséről, hogy a mamutvállalat anyagilag támogasson különböző kulturális és sportrendezvényeket. A Samsung helyi üzemében idén júliusban indult be annak az új részlegnek a próbaüzemelése, ahol DVD-készülékeket és plazmaképernyőket gyártanak, és jelenleg térnek át a rendes gyártásra. A Samsung Slovakia az idei évre 30 milliárd, jövő évre 60 milliárd, a későbbiekben évi 90 milliárd koronás forgalmat tervez, miáltal Szlovákia legnagyobb exportőrévé válhat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.