Salkaházi Sára szobra a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban

Kassa |

<p>A közelmúltban helyezték el, most pedig felszentelték boldoggá avatott Salkaházi Sára szobrát a kassai Szent Erzsébet-dómban.</p>

 

A szoborszentelés a hálaadó mise része volt, melyet a 90 éve alapított Szociális Testvérek Társasága emlékére tartottak.Vasárnap, egy nappal a 2006-ban boldoggá avatott Salkaházi Sára születésének 114. évfordulóját követően szentelte fel Bernard Bober kassai érsek a szobrot, amely a Szent Erzsébet-székesegyházban kapott helyet. Az ünnepélyes ceremónián közel ezer ember vett részt. Két évvel ezelőtt érkezett a felkérés. Az alkotás már korábban elkészült és helyére került, de a székesegyház felújítása miatt most került sor a felszentelésére. A szobor alkotója Szabó Ottó, Jozef Kužidlo és Diénes Attila szobrászművész volt a segítségére. Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán. Tanított, újságcikkeket írt, majd tagja lett a Schlachta Margit által alapított Szociális Testvérek Társaságnak. 1937-ben elhagyta Kassát és Budapestre költözött. A második világháború alatt mintegy száz magyarországi zsidót mentett meg. 1944. december 27-én Budapesten hatodmagával letartóztatták és a Dunába lőtték. 2006. szeptember 17-én a budapesti Szent István-bazilika előtti téren boldoggá avatták, miután korábban XVI. Benedek pápa aláírta a boldoggá avatási dekrétumot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?