Saját otthont kezd építeni a zonctoronyi Nefelejcs

Zonctorony |

<p>Pár héten belül megkezdődhet a Nefelejcs szociális otthon építése a Szenc kataszterébe tartozó Malomszugla (Mlynský klin) negyedében.</p>

Az intézmény jelenleg a helyi óvoda épületében működik, hamarosan viszont lejár a bérleti szerződésük, így alternatívát keresett a társulás.

Madarász Ildikó, az intézmény igazgatója úgy tájékoztatott, a zonctoronyi óvodával 2012 végéig érvényes a bérleti szerződésük. „Tavaly januárban jelezték, hogy sok a gyerek, rövidesen el kell hagynunk az épületet. Keresni kezdtem a lehetőségeket, viszont egy másik albérletet nem tartottam jó megoldásnak, bárhova megyünk, újabb beruházásokra lenne szükség” – mondta Madarász Ildikó. Szerdán ünnepélyes keretek közt lerakták az új otthon alapkövét, amely a község új lakónegyedében az ún. Malomékben (Mlynský klin) kap helyet. „Már régóta kapcsolatban vagyunk a Nefelejcs intézménnyel, így tudtunk a problémáikról. Az igazgatónő kérelmére rögtön igent mondtunk és egy tizenhárom áras területet ajándékoztunk az intézménynek. Természetesen az építkezésbe is besegítünk” – tájékoztatott František Potisk, a telkek közművesítését és eladását végző DOAS vállalat munkatársa.
Az igazgatónőtől megtudtuk, egyes pályázataik sikeresek voltak, továbbiak pedig elbírálás alatt vannak, de az építkezési anyagot már meg tudják venni. Az építkezés összköltsége a tervek szerint 332 000 euró. „Eddig is rendkívül sokan voltak a segítségünkre, az, hogy eddig eljutottunk, és hogy elkezdődhet a munka, mind a segítőkész embereknek köszönhető. Bízom benne, hogy két év múlva már az új épületben működhet az intézmény” – mondta az igazgatónő. Az új épületben háromszázharminc négyzetméter áll majd a fiatalok rendelkezésére.
Jelenleg tíz-tizenkét halmozottan sérült fiatal jár az intézménybe, ahol foglalkozásokon, rehabilitáción vesznek részt. Az igazgatónő tájékoztatása szerint jelenleg negyvenhat sérült gyerek a szervezet tagja. Ők általában heti két alkalommal is látogatják az intézményt. A Szenci járásban a Nefelejcs az egyetlen fiatokkal foglalkozó, ilyen jellegű szociális intézmény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?