Rozália – a csend hona

Nem árt meg egy kis séta. Hátha sikerül megtalálnom gyerekkori barátnőm sírját. Azét a törékeny szeplős kislányét, akit nyolcéves korában elütött az autó. Valahol itt kell lennie, ebben a temetőben.

Elveszetten bolyongok a sírok között, és egyre jobban álmélkodom. Tudom én, hogy ez a temető Kassa műemlékei közé tartozik, de azért nem számítottam ilyen kriptacsodákra. Klasszikus oszlopcsarnok timpanonnal egy tekintélyes korúnak látszó épületen. Modernebb szoborkompozíció távolabb. Borostyánnal benőtt, már elhanyagolt családi kripta a rendezett sírok között. Kaszált fű, friss virágok. Csend, napfény, égbe kúszó fenyőfák, nyugalom. Sírok, keresztek, kripták, mécsesek. A Rozália első sírjai a 17. században jelentek meg a városfalon túli dombon, ám generációkon keresztül alig temettek ide valakit. Aztán pestisjárvány jött, és nem volt más választás: a jobb sorsra kiszemelt helyet végleg temetővé kellett alakítani. Alig egy év alatt húzták fel a barokk stílusú Szent Rozália-kápolnát, mely ma is a hosszú útra indulók és az itt maradottak végső búcsújának színhelye.

A kápolna névadójára, Rozáliára nem minden célzatosság nélkül esett a választás: a hagyomány szerint ő véd a pestisfertőzés ellen. A szent fekvő szobrán kívül Rókus, Sebestyén, Zórárd és Benedek festménye díszíti a kápolnát, melynek főoltárán Szűz Mária és a kisded látható. A Rozália azonban nem Kassa legrégebbi temetője. Az első városi temető a Mihály-kápolna mellett volt, a kassai dóm szomszédságában. Ám ahogy a középkori kicsi településből egyre nagyobb város lett, a temető is megtelt, és 1771 után már senkit sem helyezhettek oda végső nyugalomra. Később felszámolták a régi sírokat, és parkot alakítottak ki a Mihály-kápolna mellett. De akkor már a gyászolóknak ott volt a Rozália és más, városfalon kívüli temetkezési helyek is. Ma még mindig kerülnek újabb sírok Szent Rozália kápolnája közelébe, ám az egykor távol eső, városfalon túli hely mára a belváros részévé vált. Kegyhely, régi emlékek színtere, porrá vált, hajdan hús-vér emberek nyugvóhelye, a csend, rend, változtathatatlanság hírnöke lett a Rozália.

Édes-bús nyugalommal barangolok a sírok és kripták között, régen emlékké nemesedett barátnőm utolsó földi nyomát kutatva. Nem lelem. De talán nem is olyan fontos, az emléke úgyis az enyém. Gyertyát pedig gyújthatok érte bárhol a világon, nemcsak Kassa legszebb temetőjében, a Rozáliában.