Romokban a vasgyár, ahol a budapesti Lánchíd vaselemeit öntötték

A község életében régen nagy szerepet játszott a vasércbányászat. A terület, ahol a vastermelés folyt, 1567-ig a Bebek-család tulajdonában volt. Ekkor az Andrássy-család kapta meg a krasznahorkai várat és a hozzá tartozó területeket. Mivel Dernő határában gazdag vasérclelőhelyek voltak, az Andrássyak jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Rozsnyó környékén állítsák elő a legjobb minőségű vasat, ennek köszönhetően Gömört Magyarország „vasmegyéjének” is hívták. A vasérclelőhelyek a dernői nagyolvasztók 1817-es megépítésével jutottak komolyabb szerephez. Az első kemencét az 1800-as évek elején, a másodikat és egy finomvasöntödét 1830-ban építették. A vasgyárban a Krasznahorkaváralján és Dernőn levő Andrássy-bányákból fejtett vasércet dolgozták fel, de Dobsináról és Csetnekről is szállították ide a vasércet. A gyár legnevezetesebb korszaka 1842 és 1849 között volt, amikor a Lánchíddal összekötötték Pestet Budával. Mivel a vasgyár jó minőségű termékeiről volt híres, a Lánchíd vaselemeit, egész pontosan a tartópilléreit és láncegységeit is Dernőn öntötték 1844-ben. A híd egy darabja, mely a szállítás során letört, máig a krasznahorkai várban van. A híd Budapest jelképe lett, és az a hír járja, hogy amikor I. Ferenc József császár végigsétált rajta, Dernőt Kispestnek nevezte. A dernői vas nemcsak a Lánchídban, hanem a Duna sétány korlátaiban, lámpaoszlopaiban és néhány kocsitengelyben is megtalálható.

Balázs Tibor, Dernő polgármestere elmondta, az 1870-es években több kemence, öntöde, finomító és műhely működött a vasgyár területén, a bányászokkal együtt pedig közel 300 munkás dolgozott itt. A vasgyárat 1894-ben bérbe adták, 1900-ban a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság kezelésébe került. A bejárati épület (az egyetlen, ami máig megmaradt) vendéglőként működött. A vasgyárat 1915-ben felszámolták és bezárták. „A gyár épülete később állami kézbe került. A megmaradt épületet legutoljára irodaházként használták, de megpróbáltak tűzoltószertárt is kialakítani benne. Az 1990-es évek utolsó felében Szabó Antal szerezte meg a területet, majd később, amikor Diószeg polgármestere lett, másra íratta. Többször is megpróbáltuk visszavásárolni, de közel 100 000 eurót kért érte, ezért kénytelenek voltunk lemondani róla. Ha a település tulajdonában lenne, már rég nem így nézne ki” – nyilatkozta lapunknak Dernő polgármestere. Szabó Antal, a vasgyár egy részének egykori tulajdonosa, Diószeg jelenlegi polgármestere lapunknak azt mondta, sohasem kért érte annyi pénzt, amit emlegetnek. „Százezer euróról sohasem volt szó, hajlandó lettem volna ötvenezer, sőt, negyvenezer euróban is megegyezni. De már nem az én nevemen van az épület, nem dönthetek róla.”