Ritkítják a Nagymegyer– Győr buszjáratot

Nagymegyer |

<p>Július óta havi több ezer euró veszteséget okoz az önkormányzatnak a napi hat járat üzemeltetése.</p>

Csökkentik a Nagymegyer–Győr nemzetközi buszjáratok számát. Hétfőtől a napi hat autóbusz helyett csak kettő indul. Veszteséges a buszjáratok üzemeltetése. 2014 májusában indult el a két határ menti város közötti menetrend szerinti közlekedés. Egy uniós projektnek köszönhetően két modern buszt kapott a város, naponta hatszor közlekedtek a járatok Nagymegyer és Győr között. Júliusban lezárult a projekt, azóta a csallóközi város önkormányzata fizeti a buszjáratok költségeit. Lojkovič Sámuel, Nagymegyer polgármestere lapunknak elmondta, ez havi 10–12 eurós kiadást jelent. „Csak 4,7 százalékos a kihasználtság. Hiába egyeztettünk a győri munkaadókkal, nem sikerült eredményt elérnünk. Diákok utaznak a busszal, akik közül a többség Győrből Pestre utazik. Két járatot meghagyunk, hatot nem tudunk fenntartani” – nyilatkozta a polgármester. Hozzátette, statisztikát készítettek arról, mely járatokra van a legnagyobb szükség. A városnak nincs engedélye a járatok üzemeltetésére, az SAD társaságot bízta meg a működtetéssel. A polgármester elmondta, reméli, a megritkított menetrendnek köszönhetően februárban jelentősen csökken a város kiadása, a következő hónapban 3600–4000 euró veszteséggel számolnak. A héten megszervezett első lakossági fórumon kérdezték a polgármestert a járatok számának csökkentéséről. Egy lakos szerint tévedés, hogy nincsenek kihasználva a buszok. Elmondta előfordul, hogy nincs ülőhely a járaton. Lojkovič közölte, azok a járatok, amelyek iránt van érdeklődés, továbbra is közlekedni fognak. A február 1-jétől érvényes új menetrend szerint 6.35-kor és 14.35-kor indul busz a nagymegyeri autóbusz-állomásról Győrbe. Győrből 10.30-kor és 16.30-kor jön vissza. A buszok menetideje és a megállók száma nem változott.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?