Ritka régészeti lelet került elő a Dunából

duna párkány

Ritka régészeti leletek bukkantak elő a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt a folyómeder szárazzá vált részein.

Párkánynál egy feltehetően 17. századból származó mellvért és egy emberi koponya került felszínre. Értesüléseink szerint a leletre gyerekek bukkantak rá, és értesítették a rendőrséget.

„Jelenleg régészek vizsgálják a tárgyakat. Feltételezhető, hogy a mellvért és a koponya a párkányi csata idejéből származik” – tájékozatta lapunkat Juhász Gyula, a párkányi múzeum igazgatója. A párkányi csata néven ismert ütközet 1683. októberében két nap alatt zajlott le Sobieski János lengyel király vezérletével, aki a győzelemmel megtörte a törökök százötven éves uralmát. „Nem ez az első lelet, ami a párkányi csatához köthető. Néhány éve egy kovás puska került elő a folyóból” – mondta az igazgató, A fegyver a múzeum gyűjteményébe került, az állandó helytörténeti kiállítás részeként tekinthető meg.

A kemma.hu értesüléseire hivatkozva az esztergomi Balassa Bálint Múzeum felhívást tett közzé. A hírportál szerint Süttőnél egy olvasójuk feliratos márványlapot és egy nagy, körülbelül egy méter átmérőjű malomkőszerűséget talált. Ez utóbbira rá lehetett állni, stabilan állt a víz alatt. „Kollégáink igyekeznek szemmel tartani az egyes területeket, de sajnos nekünk sem sikerül minden részt végigpásztázni. Ezért kérjük a lakosság segítségét” – közölte a múzeum, azt kérve, aki teheti, a különleges leletekről és lelőhelyükről küldjön fotót a múzeumnak, vagy hétköznap 8 és 16 óra között telefonon vagy személyesen vegye fel velük a kapcsolatot.

Még számos olyan lelet lapul a Duna medrében, amelyekről a régészeknek ugyan van tudomásuk, de egyelőre nem tárták fel őket. Ilyenek például Mária királyné – a mohácsi csatában meghalt II. Lajos özvegye – hajói. A kincsekkel megrakott dereglyéket, amelyekkel a királyné Bécsbe tartott, Esztergomnál megtámadták. Egy részük elsüllyedt, és a mai napig sem került elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?