Rigó Konrád: Megerősítjük a civil szektort!

Párkány |

<p align="JUSTIFY">Rigó Konrád kulturális államtitkár a párkányi Civil Börzén elmondta, hogy a civilszervezetek kezébe kerül át Szlovákiában a döntés a kisebbségi kultúrák támogatásáról. Az államtitkár a Kisebbségi Kulturális Alap megalakulása előtt több rendezvényen részt vesz, hogy beszámoljon a tervezett változásokról és az alap működéséről. A párkányi találkozó volt az első ilyen rendezvény. &nbsp;</p>

“Most van rá lehetőség, hogy nőjön a civilszervezetek súlya. Erősödni fog a harmadik szektor, de ahhoz arra van szükség, hogy mindenki tudjon a kihívásokról. Tudnunk kell, milyen lehetőségeink vannak, és hogyan tudunk velük élni! Ha ismernek nonprofit szervezeteket, amelyek a kultúrában dolgoznak akkor szóljanak nekik! Ha még nincsenek ilyen civilszervezetek, akkor pedig itt az idő, hogy létrehozzák őket” - mondta Rigó Konrád.

A kulturális tárca képviselője a 2018-ban megalakuló alap tevékenységének részletezése mellett kitért az aktuális pályázati kiírásokra és beszámolt a kreatív ipar támogatására irányuló 50 millió eurós keretösszegű pályázati programról is. Hangsúlyozta, hogy nagyon fontos aktívan részt venni a projektírás folyamatában, és egyeztetni a kulturális tárcával.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"253684","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"638","style":"width: 620px; height: 628px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"630"}}]]

“Örülök, hogy konkrét tervekről is beszélni tudunk az ilyen találkozáson. Ezért is szeretnék minél több régióba eljutni, hogy mindenki időben felkészülhessen”- tette hozzá a rendezvény után az államtitkár.

Rigó Konrád következő előadására a Kisebbségi Kulturális Alapról és szlovákiai kulturális támogatásokról a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának Éves Konferenciáján kerül sor november 11-én, Érsekújvárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?