Részt vesz a helyhatósági választásokon?

<p>Hétfői ankétunkban azt kérdeztük olvasóinktól, mennek-e szombaton választani?</p>

Iványi István technikus, FarkasdTermészetesen ez alkalommal is élek szavazati jogommal. Ha nem mennék el szavazni, bizonyos értelemben az is szavazat lenne. Így azonban a szavazás nemcsak az illúzióját adja annak, hogy részese voltam. Szavazatommal hozzájárulok a falu jövőjének alakulásához. Választáskor ráadásul megerősödik az emberekben a közösségi érzés, mivel mindannyiunkat egy közös cél mozgat: hogy falunk irányítása hozzáértő kezekbe kerüljön. Végh Tímea hivatalnok, RimaszombatRendszeresen figyelemmel követem az önkormányzat munkáját. Én biztosan részt veszek a helyhatósági választásokon, mert nekem fontos városunk sorsa. Úgy vélem, tarthatatlan állapotok uralkodnak Rimaszombatban, radikális változásra lenne szükség. Remélem, hogy ehhez az én szavazatom is hozzájárul. Balogh Mészáros Mária nyugalmazott pedagógus, ÉrsekújvárVálasztani elmegyek, bizottsági tag is leszek. Fontosnak tartom az önkormányzati választásokat, mert rajtunk múlik, kik döntenek a város sorsáról, vagyis rólunk. Szeretném, ha az otthonunknak éreznénk Érsekújvárt, győzzön a többség akarata. Aki nem megy el szavazni, annak utólag nincs joga bírálni a vezetőséget. Szeretném, ha a polgármester és a képviselő-testület értékelné a lakosoktól kapott bizalmat, és felelősséggel végezné a munkáját. Tartsák emlékezetükben, amit a választási kampányban ígértek. Nagy Szilas Ildikó pedagógus, NyékvárkonyMost is részt veszek a helyhatósági választásokon. Nem megszokásból, kötelességből, hanem azért, mert fontosnak tartom, hogy a polgármester székét megfelelő személy foglalja el. Olyan ember, akinek vannak ambíciói, tele van ötlettel, tervvel, céllal, és kész ezeket megvalósítani. A legfontosabb: akinek az irányításával a település látványosan fejlődik. A legkevesebb, amit megtehetek a községért, hogy támogatom az új lehetőségeket. Csevár Ádám egyetemi hallgató, KomáromEz lesz az első helyhatósági voksolás, amelyen részt vehetek, nem hagyom ki. Szeretném, ha élhetőbb, nyüzsgőbb város lenne Komárom, amilyen 10-15 évvel ezelőtt volt, amiből én sajnos nem sokat tapasztalhattam, csak az idősebbek elbeszéléséből tudom. Távolabb lakó évfolyamtársaim sokszor csalódottan mondják, milyen lepukkant, kihalt a város, kevés a szórakozási lehetőség. Remélem, szavazatommal én is hozzájárulok ahhoz, hogy változzon a helyzet. Molnár Ildikó osztályvezető, KirályhelmecA választásokon nemcsak munkámból eredően, hanem szavazóként is mindig részt veszek. Egyrészt állampolgári kötelességemnek tartom, másrészt nem gondolom úgy, hogy lényegtelen lenne, kik vezetik a települést az elkövetkező években. Egyébként a választási bizottságok tagjainak is a lakóhelyük szerinti választási körzetben kell leadniuk a szavazatukat, választási igazolványt most nem adnak ki.(béva, ie, szaz, cs, vkm, leczo)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?