Resti búcsúztató és bontás Gombaszögön

Gombaszög |

<p>Építés helyett kivételesen bontásra invitálnak mindenkit a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői. A mára már ikonikussá vált kocsma épületét október 7-től kezdik el bontani az önkéntesek, de előző nap, október 6-án még mindenkinek lehetőséget biztosítanak, hogy búcsút vehessen a kultikus resti épületétől.</p>

Az 1954-ben épült, eredetileg ideiglenes büfének szánt resti jócskán kiszolgálta a szlovákiai magyarság színe-javát. A több mint 60 éve álló épület teraszán az idők során generációk találkoztak, ennek emlékére a szervezők egy Resti-búcsúztatóra hívnak mindenkit, akinek jelent valamit az a szó, hogy Gombaszög. Az október 6-ai ünnepségen még egyszer utoljára koccinthatnak a résztvevők a teraszon, s így méltóképp búcsúzhatnak el a szebb időket is megélt építménytől. Ez egyben azt is jelenti, hogy a bontást követően kezdetét veszik az új épület építésével kapcsolatos munkálatok.

Az eseményen este hat órakor veszi kezdetét, 20:30-kor színpadra lép a rozsnyói EndOrFin zenekar.

Angyal Gábor komáromi fotóművész tematikus albumban örökítette meg a kultikus kocsmabarak épületét. A fényképeket ide kattintva érheti el az érdeklődők.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak, további információk az esemény hivatalos Facebook-oldalán találhatóak.

(gnyt, szh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?