RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Mentőautónak ütközött
Pozsony. Mentőautónak hajtott egy személygépkocsi tegnap reggel. A jármű egy kereszteződésben ütközött egy 89 éves beteget szállító szirénázó mentőkocsi hátuljának. A gyorsmentő felborult, a balesetben a beteg idős asszony szenvedett sérüléseket. (SITA)
Elégedetlen a volt ügyvéd
Pozsony.

Mentőautónak ütközött

Pozsony. Mentőautónak hajtott egy személygépkocsi tegnap reggel. A jármű egy kereszteződésben ütközött egy 89 éves beteget szállító szirénázó mentőkocsi hátuljának. A gyorsmentő felborult, a balesetben a beteg idős asszony szenvedett sérüléseket. (SITA)

Elégedetlen a volt ügyvéd

Pozsony. Ma tárgyal a Legfelsőbb Bíróság Pavol P. fellebbezéséről, amit a Speciális Bíróság két éve hozott döntése ellen nyújtott be a volt ügyvéd. A férfit 2006-ban két év feltételes szabadságvesztés letöltésére ítélték. A vádirat szerint 2004-ben 100 ezer koronát ígért egy kolléganőjének, ha ráveszi az egyik tanút, hogy módosítsa a vallomását. A tanú ugyanekkora összeget kapott volna. (SITA)

Nem nyomoznak tovább

Pozsony. A hatóságok megszakították a VÚB bank egyik pozsonyi fiókját kirabló Roman Červenka ellen folytatott eljárást. „Červenka eltűnt, ezért az ügyet nem lehet tisztázni” – állítja a rendőrség szóvivője. Az idei első bankrablás elkövetője egy kórházi szobából szökött meg. (SITA)

Két nőt akart megerőszakolni, de megijedt

Nagymegyer. Két nőt akart megerőszakolni egy komáromi férfi a múlt héten. A tettes először egy 24 éves, később pedig 16 éves lánnyal próbálkozott. Mindkét áldozatot az mentette meg, hogy kiabálásukra a férfi megijedt és elfutott. (SITA)

Vádat emeltek a nemi erőszaktevő ellen

Kassa. Vádat emeltek tegnap az ellen a bártfai férfi ellen, akit tegnapelőtt gyanúsítottak meg azzal, hogy megerőszakolt, megvert és kirabolt egy lányt a kassai zsidó temetőben. Az áldozatra a temetőőr talált rá. (SITA)

A parázstól gyulladt fel a ház

Kassa. Leégett tegnap éjjel egy családi ház a városban. A tulajdonos vacsorát akart főzni a tűzhelyen, amelyből a szőnyegre esett a parázs és felgyújtotta a berendezést. Az esetben senki sem sérült meg (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?