Rendőri gyakorlat a határ két oldalán

Balassagyarmat |

<p>Közös rendőri gyakorlatot tartott ma a szlovákiai  Besztercebányai Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balassagyarmat térségében.</p>

Szabó Jenő, Nógrád megye rendőrfőkapitánya sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy kormányközi megállapodásnak köszönhetően, ellentétben a közvélekedéssel, a rendőröknek nem kell megállniuk az államhatáron, hanem tovább üldözhetik a jogsértések gyanúsítottjait.    "A gyakorlatot a közös munka gördülékenyebbé tételére tartottuk. Megvizsgáltuk például, hogy a magyar rendőrök rádiói milyen mélységben működőképesek szlovák területen, illetve ez megtörtént fordítva is. Emellett több témakört is teszteltünk, de ezek belső információk, nem hozhatók nyilvánosságra" - mondta.

Marián Slobodník besztercebánya megyei rendőrfőkap, határmegbízott arról számolt be, hogy az együttműködés kiváló a két rendőri szervezet között, a gyakorlaton pedig olyan rablásokat modelleztek, amelyek elkövetőit a szomszéd ország területén fogták el.

Szabó Jenő az MTI kérdésére elmondta, hogy eddig háromszor fordult elő, hogy a rendőrök üldözés közben átlépték az államhatárt.
A sajtótájékoztató végén lehetőség nyílt a kapcsolattartási pont megtekintésére. Ez a balassagyarmati határátkelő szlovák oldalán  működik, illetve van ilyen Rajkán és Sátoraljaújhelyen is. Az itt dolgozó magyar és szlovák rendőrök beszélik egymás nyelvét és az a dolguk, hogy a központi ügyelettől kapott információk alapján segítsék az elfogás előkészítését a másik ország területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?