Rendkívüli képviselő-testületi ülés és ami mögötte van

a Perfects épülete Dunazserdahelyen (fotó:dunstreda.sk)
Dunaszerdahely |

Soron kívüli ülést tartott a dunaszerdahelyi városi képviselő-testület. Az ülést Horváth Zoltán (független) képviselő indítványozta, apropója a város vagyongazdálkodási alapelvének módosítására tett javaslat. A javaslat egyebek mellett a városi cégek vezetésének kérdéskörét érinti és szűkítené a polgármester jogköreit a városi cégekben.

A dunaszerdahelyi testületet 21 képviselő alkotja, 12 képviselőt a Szövetség politikai párt tudhat magáénak, kilencen függetlenként kerültek be. Horváth Zoltán beadványát 16-an támogatták, a kilenc független, valamint heten a Szövetségből. A beadvány célja az volt, hogy a városi cégek működési elvét megváltoztassák, transzparenssé, emberközelibbé, képviselő-közelibbé tegyék. Horváth Zoltán a felvezetőjében elmondta, büszke a képviselő-testületre, attól függetlenül, hogyan alakul az ülés vége. Sikerült eloszlatni azt a mítoszt, miszerint a testület ellenzékből és nem ellenzékből áll, hiszen 16-an támogatták az indítványt.

Utolsó pillanatban megszavazott hitelfedezet

Az új testület megalakulása óta turbulenciák övezték a városi cégek személyi összetételét, érdemi döntés nem történt. „Megjelentek olyan hírek, hogy a polgármester úr – saját hatáskörben – összehívott rendkívüli közgyűléseket a városi cégekben és ott különféle szabályrendeletet akart változtatni. A polgármester a statutáris, vagyis az aláírási joggal rendelkező képviselő a városi cégekben. A múltban többször is előfordult, hogy a polgármester úgy cselekedett, hogy nem konzultált és nem kérte ki a testület véleményét. Úgy éreztem, ezen változtatni kellene. Ezt a múltban már többször kritizáltam. Ezért, más városok példájából fakadóan is, a város vagyongazdálkodási alapelvének módosítására tettem képviselői javaslatot, ami a városi cégekre vonatkozik” – osztotta meg Horváth Zoltán lapunkkal. A képviselő a testületi ülésen sérelmezte, hogy az utóbbi években több várost érintő döntés utólag derült ki a képviselő-testületi ülésen. Felsorolásában megemlítette azt az esetet, amikor a városi sportcsarnok lett a banki hitel záloga, a vitatható telekcserét Sikabony városrészben, a gyors fakivágásokat a jégcsarnok környékén. Emlékeztett továbbá, hogy a testület decemberben az utolsó pillanatban tudta meg és szavazta meg a hitelfedezetet a Perfects épületére. Ez a döntés a műjégpálya befedésével függ össze, melynek várható költségvetése 3,62 millió euró. A projektre a város jelzáloghitelt igényelt 2,17 millió euró értékben a városi tulajdonú Municipal Real Estate vállalat részére. A jelzáloghitel a városi tulajdonú Perfects épületét terheli. Horváth Zoltán szerint „a polgármester úr bizonyos szinten eltávolodik a városi vagyon megítélésétől. Városi vagyonnak csak azt tartja, amihez képviselő-testületi döntés szükséges. Van itt egy ambivalens vagyonmegítélési szemlélet, ami szerintem nem helyes. A városi cégek vagyona ugyanolyan vagyon, mint a város többi vagyona.” A képviselő hangsúlyozta, jobb lett volna ezt a témát nem a nagy nyilvánosság előtt megvitatni, de úgy látja, itt az ideje, hogy elkezdjék transzparenssé tenni a városi cégek működését.

Fékek és ellensúlyok

Dunaszerdahelyen az alábbi városi cégek működnek: Aréna DS, Municipal Real Estate, Thermal DS, Gastro DS és a Perfects. „A két régebben alapított városi cégnél, a Perfectsnél és a Thermalpark DS-nél, még városi képviselők irányítják a részvénytársaságot, illetve látják el a felügyelőbizottsági funkciót” – osztotta meg Hájos Zoltán (Szövetség) az ülésen. Az időrendben később alapított Municipal Real Estate és a Gastro DS cégeknél a kiindulási alap már az volt, hogy szakmenedzserekre bízzák az irányítást. A képviselők a felügyelőbizottságban kapnak helyet, vagyongazdálkodás terén ők reprezentálják a várost. Az alapszabályzatban Hájos Zoltán szerint eleve fékek vannak az ellenőrzés miatt. Hájos Zoltán elmondta, a saját hatáskörben összehívott rendkívüli közgyűlések pontosan azt szolgálták, hogy a korábban alapított cégekben is meglegyenek ezek a fékrendszerek. Nem ért egyet azzal, hogy nem tett semmit, hiszen pont azon dolgozott, hogy a régebben alapított városi cégekben is ugyanaz a mechanizmus működjön, mint működik például a Gastro DS esetében. Ezért lepődött meg Horváth Zoltán beadványát, hiszen ők a hivatalban már dolgoznak az ügyön. Elmagyarázta, a soron kívüli gyűléseket is azzal a szándékkal hívta össze, hogy jogilag rendbe tegyék a városi cégek vagyongazdálkodását, szigorítsák és erősítsék a felügyelő bizottságok jogkörét, később foglalkoznak majd a személyi kérdésekkel. Hájos Zoltán elismerte, Horváth Zoltán beadványa összhangban van a kereskedelmi törvénykönyvvel, bár az önkormányzati törvénnyel kapcsolatban vitatható. A polgármester nyomatékosította, a hivatal is dolgozik egy vagyongazdálkodási alapelv módosítására tett javaslaton. Az nem derült ki, mióta dolgozik a hivatal a javaslaton, netán Horváth Zoltán beadványát követően kezdtek-e hozzá. Úgy tűnik két javaslat is lesz, Horváth Zoltáné és a városi hivatalé.

Konszenzusos megállapodás született

Horváth Zoltán végül a felelősségteljes hozzáállás jegyében azt javasolta, ha bizonyos garanciákat kap a testület a polgármestertől, hajlandó visszavonni a javaslatot. A garanciák között szerepelt, hogy a polgármester nem hív össze saját hatáskörben rendkívüli közgyűléseket és elkészül egy komplex anyag a vagyongazdálkodásról, legkésőbb a júniusi ülésre. A vita során a képviselők egyetértettek abban, hogy hagyjanak elég időt a javaslat kidolgozására és megvitatására. „Annak reményében, hogy teret adunk egy olyan javaslatnak, amelyet közös konszenzus alapján dolgoznak ki” – jelentette ki Horváth Zoltán, majd visszavonta a beadványt. Hájos Zoltán az április 4-i ülésre terjesztette elő a javaslatot, az ezzel kapcsolatos képviselői egyeztetés március 27-én lesz. A vita során jutott tudomására több felügyelő bizottsági tagnak és képviselőnek az a tény, hogy Kosztra András igazgató lemondott a Gastro DS ügyvezetői pozíciójáról. A témával a későbbiekben foglalkozunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?