Rendeződött a lakások elosztásának vitája

Nagytárkány
Tárkány |

A tőketerebesi járásbeli település önkormányzata a napokban hozott végső döntését a 2018 tavaszán építésnek indult és nemrégiben befejezett bérlakások odaítéléséről. A nyilvános szavazás többé-kevésbe egyöntetű volt, azonban a lakások odaítélésének előzményei feszültséget váltottak ki. 

A bérházban kilenc lakást alakítottak ki, az odaítélésük körüli problémákra elsőként Nagy Gábor (Híd) nagytárkányi képviselő hívta fel szerkesztőségünk figyelmét. Állításai szerint a 2019. december 4-én végbement szavazást megelőző rendkívüli testületi ülésen törvénytelenül járt el a falu polgármestere. Sőt, egy hét évvel ezelőtti, szintén bérlakásokhoz kapcsolódó üggyel megrágalmazta őt.

„Kopasz József, Nagytárkány polgármestere rendkívüli önkormányzati ülést hívott össze 2019. november 25-ére. A meghívóban mindössze három programpont szerepelt: a szemétdíj jövő évi emelése, egy családi ház megvásárlására irányuló kérelem elbírálása, illetve a szennyvízhálózat átadása a Kelet-szlovákiai Vízműveknek. Az ülés kezdete előtt azonban közölte, hogy mivel minden szükséges információ a birtokában van az új községi bérházzal kapcsolatban, a lakáselosztást is megszavazzuk. Mivel a programpontok módosításáról nem szavaztunk, a képviselők közül többen is hangot adtunk nemtetszésünknek, de a polgármester azt figyelmen kívül hagyta. Ráadásul a lakosok kérelmének némelyike 4 szobás lakásokra vonatkozott, ilyen viszont a bérház eredeti terveiben nem szerepelt” – mondta lapunknak a képviselő. 

Vita és rágalmazás

Nagy Gábor szerint ellentmondások és vita alakult ki a bérlakások odaítélésének rendszeréről.

„Évekkel ezelőtt a korábbi képviselő-testület általános érvényű rendeletben rögzítette a bérlakások odaítélésének kritériumrendszert, ezt azonban nem hozták nyilvánosságra. Kopasz József nem volt hajlandó bemutatni az azóta új tagokból álló testületnek sem. A polgármester az általa javasolt új, diszkriminatív szempontrendszert a már meglévő rendelettel szemben kívánta alkalmazni, kizárólag ezeknek a lakásoknak az elosztására. Ezt követően megrágalmazott, hogy az általam 7 éve bérelt önkormányzati lakást az ő jóvoltából kaptam meg, amikor még nem voltam képviselő. Mivel ez rágalom, jogi úton fogjuk rendezni ezt a kijelentését. Felszólítottam, hogy mutassa meg a hangrögzítőt, amit önkormányzati határozat alapján minden ülés kezdetén be kell kapcsolni és rögzíteni kell a tanácskozásokat. Erre cinikusan annyit felelt, hogy ezt az ülést nem rögzitik” – mondta Nagy Gábor, akinek állításait képviselőtársa, Százvai Norbert (Híd) is alátámasztotta. 

Valós és hamis állítások 

Kopasz József (MKP) polgármester szerint a képviselő állításainak csak egy része igaz.

„Nem tagadom, hogy hibáztam. Valóban fel kellett volna tüntetnem a programpontok között a bérlakások odaítélésének megvitatását is. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy ilyen port kellene kavarni körülötte, én ugyanis nem a szavazást akartam lebonyolítani, csupán kötetlen beszélgetés keretében szerettem volna megvitatni a jelentkezés körülményeit. Az is igaz, hogy a bérlakásokat illető általános érvényű rendeletet nem hoztuk nyilvánosságra, de a képviselők kérésére még az ülés során megtekinthették”– magyarázta lapunknak a polgármester. A rágalmazást illetően Kopasz azt mondta, semmi rosszat nem mondott, csak próbált rámutatni arra, hogy Nagy Gábor, akinek akkor édesapja is a képviselő-testület tagja volt, hasonló körülmények között jutott bérlakáshoz. „Gábor hét évvel ezelőtt kapta meg az önkormányzattól a bérlakást. Amikor a helyi iskolában tanárként dolgozó menyasszonyával felkeresett, egy kérvény benyújtását kértem tőlük, miután ezt teljesítették, nem sokkal később, meg is kapták a lakást. Ha szerinte ez rágalmazás, nyugodtan terelje jogi útra az ügyet. Olyat pedig sohasem mondtam, hogy nem készült hangfelvétel, mert készült. Itt van az irodámban, ugyanis egy érvényben lévő rendelet szerint – amit néhány évvel ezelőtt fogadott el a testület – minden ülést rögzítünk, szavazás nélkül. Nem értem a kolléga állításait” – magyarázta a polgármester. 

Módosított tervek

Mint kiderült, az érdeklődők azért kérvényezhettek négyszobás lakásokat is, mert az építkezés tervdokumentációja időközben módosult.

„A bérház megépítését nem a község, hanem egy külső cég kivitelezte, a projektbe nem volt beleszólásunk. Tudomásom szerint a bérlakásokat illető állami támogatás módosítása miatt változtattak a terveken, és a korábbi tervvel ellentétben két négyszobás lakást is kialakítottak benne. Mi nem szólhattunk bele a projektbe, mi csak az Állami Lakásfejlesztési Alaptól kapott hosszú távú és kamatmentes kölcsönből megvettük a kész épületet. A két négyszobás lakásra egyébként két kérvény érkezett”

– magyarázta a polgármester. 

Nyakatekert történet 

Az érintett felek egymásnak feszültek a lakások odaítélése kapcsán, a helyiek szerint, mivel a képviselők között nincs független, nincs olyan, aki pártatlanul véleményt formálna az ügyről. Pandi Marczy Gabriella (MKP) képviselő szerint a polgármester senkit sem vádolt meg semmivel.

„Lehet, hogy a polgármester kellemetlen kérdést tett fel a képviselőnek, de nem volt arrogáns, és nem mondott olyat sem, amit jogi útra kellene terelni. Úgy vélem, ezt higgadtabban is meg lehetett volna beszélni. A rendkívüli ülés eredeti programpontjai között valóban nem szerepelt a lakások szétosztása. Ezt a pontot jelezte az ülés elején, de nem bocsátotta szavazásra, itt hibát követett el. Tudtommal azonban csak a jelentkezők névsorát akarta ismertetni a képviselőknek, nem a lakások elosztását akarta szavazásra bocsátani. A bérlakások odaítélésére vonatkozó általános érvényű rendeletet a felszólítást követően bemutatta a képviselőknek, de Nagy Gábor akkorra dühében már elhagyta a tanácskozást” – zárta Pandi Marczy Gabriella. 

Minden jó, ha a vége jó 

Mivel a képviselők a novemberi rendkívüli testületi ülésen nem tudtak dűlőre jutni a bérlakásokat illetően, odaítélésük december 4-én ismét terítékre került. A szavazáson – mely eredetileg titkos lett volna – végül a lakosok is megjelentek, néhány kisebb szóváltást leszámítva békés hangulatban ment végbe a voksolás. A bérlakásokat elsősorban a nagytárkányi lakosok kapták meg.

„A szavazást megelőző rendkívüli testületi ülés után nem sok reményt fűztem az általunk is kérvényezett négyszobás lakás megszerzéséhez, de azt hiszem, hogy az Új Szónak köszönhetően minden érintett fél meg lett kérdezve, ezáltal mindenki komolyan vette az ügyet. A szavazáson néhány képviselő továbbra is arra törekedett, hogy vonják össze a három- és négyszobás lakások kérelmeit, szerencsére a főellenőr és a képviselők egy csoportja ügyvéd tanácsára ezt nem engedte, így a két négyszobás lakást gond nélkül odaítélték nekünk és a másik kérelmező családnak. Most már csak a bérleti és az áramszolgáltatói szerződést kell aláírni. Reményeim szerint már az új lakásban karácsonyozhatunk” – nyilatkozta nagy örömmel lapunknak Lukács Annamária nagytárkányi lakos. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?