Rendben halad a komáromi Műszaki Szakközépiskola új műhelyének építése

Műszaki Szakközépiskola
Komárom |

A beruházás ellenőrzése során a megyei képviselők meggyőződtek arról, hogy a 3,5 millió euróba kerülő új műhelykomplexum építése rendben befejeződhet 2024 tavaszára.

A kontrollnapról Orosz Örs, a Magyar Szövetség Nyitra megyei képviselője számolt be Andruskó Imre képviselőtársával közösen tartott sajtótájékoztatón. Mint fogalmazott, ahajógyári iskolában” zajlik a megye jelenlegi legnagyobb beruházása. A héten tartott legutóbbi testületi ülésen 93 ezer eurót hagytak jóvá az aktuálisan felmerülő költségek fedezésére, ami azt jelenti, hogy jelenleg már 3,5 millió eurónál jár a beruházás összértéke. Orosz hangsúlyozta, mindezt teljesen egészében saját forrásból fedezi Nyitra megye.

A fejlesztés lényege egy új műhelykomplexum létrehozása, amely egy 20x100 m alapterületű részben emeletes épületet jelent. A már szerkezetkész létesítményben szaktantermeket és műhelyeket alakítanak ki.

A valószínűleg 2024 tavaszára befejeződő építkezéstől több téren is sokat várnak. Az oktatói munka eddig az öreg hajógyári műhelyekben valósult meg, amelyeket azonban szinte lehetetlen kifűteni a téli időszakban. Orosz hangsúlyozta, a jelenlegi rezsiköltségek mintegy egyharmadnyi arányban csökkennek majd az új épületben. Hozzáfűzte, a megye ezzel olyan iskolát támogat, amely számos hiányszakmában nyújt utánpótlást a munkaerőpiacnak. A 350 diák többek között festői, hegesztői vagy lakatosi képzésekben vesz részt – egyben köszönetet mondott Pál Elemér korábbi és Virág Mónika új igazgatóknak a fejlesztésben játszott zerepükért.

A későbbiekben új gépekre is szüksége lesz majd az intézménynek. Korábban már történtek hasonló jellegű újítások magyországi támogatásokból. A géppark bővítésének összköltsége 900 ezer euró volt még a Covid előtti időszakban, de ennek a keretnek ma már jócskán nagyobbnak kell lennie. Az még a jövő zenéje, hogy milyen forrásból teremti elő a megye az ehhez szükséges forrást. Orosz Örs szerint ennek az egyik útja lehet az, ha eladják a régi hajógyári műhely épületét, s majd abból fedezik ezeket a költségeket.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?