Rémhír terjedt Komáromban egy koronavírusos halálesetről

komárom kórház
Komárom |

Csütörtök délelőtt lett szóbeszéd tárgya, hogy az Ispotály utcai idősek otthonából szerdán Nyitrára szállított idős személy elhunyt. A hír azonban nem igaz.

Lapunk megkereste az ügyben Ispotály utcai idősek otthonát, amelynek igazgatója, Hedviga Polgárová nem tudott arról, hogy elhunyt volna a 82 éves lakójuk, tudomásuk szerint életben van. Keszegh Béla polgármester megkeresésünk előtt fél órával azt az információt kapta Nyitráról, hogy a páciens állapotát sikerült stabilizálni, s tüdőgyulladásra emlékeztető tüneteket mutat. Leleteinek kivizsgálása még folyamatban van. Egyelőre nem tudni, hogy koronavírus vagy valamilyen más betegség okozta-e nála a magas lázzal járó súlyos rosszullétet. Az önkormányzat azonnali tájékoztatást ígért, mihelyt megkapják a vizsgálatok eredményét.

Friss:

Komárom városa csütörtök este a közösségi hálón közölte, hogy a Nyitrára szállított 82 éves komáromi néni tesztje negatív, azaz nincs koronavírus fertőzése. Tüdőgyulladásos tünetekkel kezelik, de stabilizálták az állapotát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?