Remény Tiborkának

Nádszeg. Jótékonysági színházi előadást szervezett tegnap a helyi kultúrházban a dunaszerdahelyi Femit polgári társulás. A Teátrum színházi társulat a Peti kalandjai című mesejátékot mutatta be, a bevételből a súlyos izomsorvadásban szenvedő hatéves dunaszerdahelyi Nagy Tibor gyógykezelését szeretnék támogatni.

Nádszeg. Jótékonysági színházi előadást szervezett tegnap a helyi kultúrházban a dunaszerdahelyi Femit polgári társulás. A Teátrum színházi társulat a Peti kalandjai című mesejátékot mutatta be, a bevételből a súlyos izomsorvadásban szenvedő hatéves dunaszerdahelyi Nagy Tibor gyógykezelését szeretnék támogatni. A kisfiúnak sürgősen őssejt-beültetésre lenne szüksége. Nagy Gyöngyi, a kisfiú édesanyja tavaly fordult a Femit társuláshoz, amikor megtudta, hogy egy másik beteg gyereken már segítettek. A társulás azóta különböző jótékonysági előadások szervezésével gyűjti a pénzt, és próbálja előteremteni a műtéthez szükséges 270 ezer koronát. Varga Máriától, a társulás munkatársától megtudtuk, a pénzadományok mellett nagyon örülnének annak is, ha lehetőségük lenne minél több hasonló előadást szervezni. A Dráfi Mátyás színművész vezette Teátrum színházi társulat ingyen vállalta a nádszegi a fellépést. A színmű?vész elmondta, a társulat tagjai habozás nélkül igent mondtak a felkérésre. Nagy Gyöngyi, aki édesanyja segítségével neveli kisfiát, elárulta, a kezelések, a gyógyszerek minden jövedelmét felemésztik, ezért segítség nélkül Tibornak semmi esélye nem lenne a műtétre.

A Remény címmel meghirdettet gyűjtésre a következő számlaszámra várják az adományokat: 2373825557/0200. Bővebb tájékoztatást a társulat elnökétől, Győri Margittól kérhetnek az érdeklődők a 0915 727 613-as telefonszámon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?