Rejtett kampány a kassai utcákon

Kassa. Rafinált kampánytechnikákat kezdtek alkalmazni a kassai főpolgármester-jelöltek két héttel a hivatalos választási kampány rajtja előtt.

A közelebb merészkedő érdeklődők a sofőröktől megtudhatják a választ a kérdésreRobert Šándor felvételeA városban hatan pályáznak erre a posztra, a két legnagyobb esélyes František Knapík jelenlegi főpolgármester, akinek támogatására összefogtak a jobboldali pártok, (KDH–SDKÚ–MKP), valamint Boris Farkašovský (Smer–HZDS– SzF–SNS), aki három éven át főpolgármester-helyettesként tevékenykedett az időközben megyei elnökké választott Trebuľa oldalán. Szakértők szerint kettőjük között fog eldőlni a csata, és már most mindketten bevetik mindazt, ami jogilag – szerintük – bevethető. A várost néhány napja talányos óriásplakátok lepték el „Via Cassovia, a helyes úton haladunk” felirattal, amelyen egy út kanyarog az Európai Unió logójára emlékeztető, csillagokból álló kör felé. A jelmondat mellett a grafikai elrendezés is kísértetiesen emlékeztet František Knapíknak az áprilisi időközi választásokon használt szimbólumaira. Bár az óriásplakátokon sem Knapík neve, sem a voksolásra való buzdítás nem szerepel, az egyik független jelölt, Vladimír Gürtler a bírósághoz fordult ez ügyben, és a vonatkozó törvény megszegésével vádolja a jelenlegi főpolgármestert. Rezeg a léc a nagy ellenfél, Boris Farkašovský „rejtett kampányánál” is, bár ő még ravaszabb képi megoldást választott. Az óriásplakáton a ma már nem létező, ám egykoron jellegzetes kassai épület, a Salkház látható, mellette pedig egy négyéves-forma kisfiú háromkerekű biciklin. A felirat: „Itt születtem”. A város ambiciózus szülöttének neve nyilván a kampányidőszak kezdetén kerül majd a plakátra. A legtalányosabb, ám leglátványosabb önreklámot azonban Robert Jano független jelölt ötlötte ki, aki civilben egy őrző-védő kft. tulajdonosa. Három feltűnő, fekete-fehérre festett autóbusz járja mostanában a várost, és parkol a legforgalmasabb pontokon. A buszon hatalmas betűkkel írt, rövid kérdés látható „Ki az a Jano?”. A rejtett kampány nyilvánvalóan az emberek kíváncsiságára épít, a közelebb merészkedő érdeklődők ugyanis a sofőröktől megtudhatják a választ a kérdésre. A lakosság körében teljesen ismeretlen Jano nevével a napokban ezrek találkozhattak, és a hivatalos kampány kezdetére, azaz november 15-ig nyilván még többen megjegyzik ezt a nevet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?