Rács mögül a városházára

Tornalja/Nagymegyer |

<p>Zűrös múltú jelöltek is indulnak a november 27-ei önkormányzati választásokon. Nagymegyeren a 2007-ben jogerősen elítélt és több hónapos börtönbüntetést letöltött Samuel Lojkovič korábbi polgármester is ringbe száll a városvezetői címért, míg Tornalján jelölteti magát a jelenleg vizsgálati fogásban lévő Dubovský „Dubcsek” László.</p>

Nagymegyeren a függetlenként induló Lojkovič mellett az idei jelöltek között van a 2007. őszi időközi választáson a város első emberévé emelt Ladislav Rudický (független), a három éve második helyet „fogott“ Mikóczy Dénes (független), valamint Takács Endre (független). Az MKP Néveri Sándor vállalkozót, a jelenlegi alpolgármestert indítja.

A múltbeli eredmények tükrében az 5 polgármesterjelölt közül négynek a győzelme nem lenne különösebb meglepetés: Rudický három éve nyert, és azóta valószínűleg nem vesztett szavazatokat; Mikóczy akkor alig maradt el mögötte, neki idén a Híd támogatása is hozhat voksokat; Néveri mellett szól, hogy az MKP-nak stabil szavazóbázisa van; Lojkovič pedig már négy éve is bizonyította, hogy nem lehet leírni.

Tornalján negyedszer is jelölteti magát Dubovszký László – a polgármesteri és a képviselői posztra is. A jelölőlistáját értesüléseink szerint egyik családtagja adta le a helyi választási bizottságnak.

A választási bizottságnak tíz napja van arra, hogy a jelölést áttanulmányozza, és annak érvényességéről döntsön. Értesüléseink szerint a Dubovskýt támogató jelölőlistán családtagjai és szimpatizánsainak egy csoportja gyűjtötte a támogató aláírásokat. Ezt a listát a jelöltnek alá kell írnia – hogy ez hogyan és mikor történt meg, erről nincs értesülés.

Pósa Zoltán, a rimaszombati körzeti hivatal osztályvezetője szerint Dubovský jelölését nagy valószínűséggel regisztrálni fogják, ha az minden feltételnek megfelel. Az érvényben lévő törvények szerint Dubovský, amíg jogerősen el nem ítélik, indulhat a polgármesteri tisztért. Értesüléseink szerint a Dubovskýéhoz hasonló jelölésre az egész országban nincs példa, ilyen esetről nincs tudomása a közigazgatásban dolgozóknak. (as, szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?