QR-kódok teszik érdekesebbé a lévai városnézést

QR-kód
Léva |

A lévai városháza idén is folytatta a QR-kódok felhelyezését a történelmi műemlékekre és a turisztikai látványosságokra. A látogatók így idegenvezető nélkül is sok érdekeset tudhatnak meg a városról és a műemlékeiről.

 

A tavalyi év folyamán a lévai várra, a városháza épületére, a zsinagógára, a Szent Mihály-templomra, a Hősök terére, a malomra és a Schoeller-parkba helyeztek ki QR-kódokat. „A QR-kódok az épületeken, az információs kirakatban vagy az épület közelében lévő információs táblán találhatóak. A QR-kódot elég egy internet hozzáféréssel rendelkező mobiltelefonnal lefényképezni, és a látogató máris megnézheti a tájékoztató videót és a képeket, elolvashatja a rövid kísérőszöveget, vagy meghallgathatja a hangfelvételt. Az információ szlovák és angol nyelven elérhető" – tájékoztatott a városháza.

 

A QR-kódoknak köszönhetően vonzóbb és izgalmasabb lett a városnézés, nemcsak a turisták, hanem a lévaiak számára is, akik sok érdekességet tudhatnak meg a városukról. „Idén nemcsak a városról, hanem egyes városrészekről és környező látványosságról is sok mindent megtudhatnak az érdeklődők, például a hontvarsányi (Kalinčiakovo) templomról és kastélyról, a Margita-Ilona termálfürdőről, Horhi (Horša) városrészről, a mészhegyi emlékhelyről, a Kereszt-hegyről vagy a lévai halastavakról" – teszi hozzá a városháza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?