Kassa. A Luník IX városrész képviselő-testülete leváltotta a helyi hivatal elöljáróját, Jozef Červeňákot. Az ismert roma politikusnak kilenc képviselőből nyolcan nem szavaztak bizalmat, mivel irreálisnak tartják merész újító javaslatait.
Puccs a roma városrészben
„Bár nem értek egyet velük, köteles vagyok tiszteletben tartani a döntést. Az viszont biztos, hogy tanácsadóként a továbbiakban is számítok Červeňák úr munkájára” – közölte röviden Ladislav Šaňa polgármester, aki még nem tudja, ki lesz a leváltott elöljáró utódja. Červeňák annyit jegyzett meg az üggyel kapcsolatban, hogy megalázónak tartja a képviselők váratlan tettét, annál is inkább, mivel néhány hónapja még azt bizonygatták, egyedül neki hisznek a roma politikusok közül. A volt elöljáró arra is figyelmeztette a szintén roma városatyákat, hogy hamarosan könyvvizsgálók veszik górcső alá a Luník IX. számlakönyveit.
Az utóbbi időben egyre több pozsonyi politikus figyelme fordult az ötezer lakosú kassai városrész felé, ahol ötezer roma él, a munkanélküliség pedig csaknem száz százalékos. Az elöljáró nemrég egy olyan kezdeményezést nyújtott be a szociális, munka-, és családügyi minisztériumba, amelynek segítségével mintegy háromszáz ember számára teremthetnek munkahelyet a Luníkon. A nagy szabású tervek között szerepelt még egy zuhanyozókkal ellátott higiéniai központ, egy szociális központ, egy új kazánház, valamint egy varroda létesítése. Červeňákról a magisztrátuson is jó véleménnyel voltak, mivel nemrég minden segítséget megadott az állandó lakhellyel nem rendelkező, illegálisan betelepülő romák kiszűréséhez.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.