Pozitív példa a szülők előtt

Komárom. Felhívással fordul a szlovákiai magyar alapiskolák és középiskolák felé a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre.

Komárom. Felhívással fordul a szlovákiai magyar alapiskolák és középiskolák felé a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre. Saját példájukból kiindulva arra biztatják ezen intézmények vezetőit, tanárait, egykori diákjaik, hogy minél több helyen alapítsák meg az öregdiákok baráti körét, hogy aztán néhány éven belül országos hálózatot tudjanak létrehozni.

A komáromi Baráti Kör három éve alakult és azóta számos sikeres rendezvényt tudhat maga mögött: a gimnáziummal karöltve évről-évre megszervezi a nagy diáktalálkozót – amelyre több száz egykori diák látogat el –, negyedévente kiadja hírlevelét, együttműködik több magyarországi középiskola hasonló szervezeteivel, népszerűsíti és erkölcsileg támogatja alma materét, gyűjti az iskolával kapcsolatos régi dokumentumokat, fényképeket, amelyekből kiállítást rendez majd. Bastrnák Ferenc, a Baráti Kör elnökének megfogalmazása szerint a jelenlegi feszült politikai és nemzetiségi helyzetben, amikor is a mindennapjainkban tapasztalhatjuk a globalizáció negatív hatását, a magyar népesség fogyását, a magyar iskolákba jelentkezők folyamatos csökkenését, a támadásokat anyanyelvünk és iskoláink ellen, akkor bizony szükség van az összefogásra. „A hálózat kialakításának egyik nem titkolt célja, hogy megmutassuk: a magyar iskolákból kikerült diákok között is akad számos sikeres orvos, vállalkozó, pedagógus, művész, kutató, akiknek életútja, munkássága példaként állítható a gyereküknek iskolát választó szülők elé” – mutatott rá Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója, a Baráti Kör egyik alapítója.

Azoknak, akik követni szeretnék a komáromiak példáját, szívesen adnak tanácsot a baráti kör megalapítását illetően. Érdeklődni a 035/7731 312-es telefonszámon, vagy levélben (Selye János Gimnázium, „Öregdiák”, ul. bisk. Királya 5, 945 01 Komárno) lehet. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?