Porciunkula búcsú a családokért

Érsekújvár |

<p>Elsősorban a családokért imádkoztak az idei Porciunkula búcsúba érkező zarándokok. Több százan érkeztek a szomszédos járásokból is az egyházi szertartásokra a ferencesek templomába és a Kálváriára.</p>

Az idei porciunkulai nagybúcsú jelmondata volt: Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza. Harangok jelezték a búcsú kezdetét, a Kálvárián magyar keresztutat, a ferencesek templomában ünnepi szentmisét tartottak. Magyar nyelven tartották az éjféli szentmisét a helyi és térségbeli fiataloknak pénteken. Az Ignis Polgári Társulás tagjai fáklyákkal, mécsesekkel díszítették fel a Kálváriát. A templom előtt kegytárgyakat, zarándok-emlékérméket kínáltak az árusok, volt, aki az egész éjszakát imával, elmélkedéssel töltötte, aztán részt vett a hajnali szentmisén. A Porciunkula üzenete, hogy az emberek vándorok és jövevények, semmit se tulajdonítsanak a magukénak, csak az egyedül igaz Istent. A kirakodóvásárt és a kézműves-bemutatót egy héttel korábban tartották a város központjában. Nagy sikere volt Zuzana Smatanová és a Bergendy együttes esti koncertjének. Az Anton Bernolák parkban rendezte meg a város önkormányzata a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetével közösen a hagyományos gulyásfőző versenyt. A pártok helyi szervezetei bekapcsolódtak a megmérettetésbe, és néhány polgármesterjelölt is kampányolt a forgatagban. A Híd és az MKP idén első alkalommal indít közös képviselőlistát a közelgő önkormányzati választásokon, sátraik a főzőversenyen stílusosan egymás mellé kerültek.

Portrékkal, tájképekkel mutatkoztak be a parkban rendezett szabadtéri kiállításon az amatőr fényképészek. A közönség csipeszek feltűzésével értékelte a legjobb alkotásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?