Ponyvalegények – Üvegtigris 3

<p>Vállveregetés, elnéző mosoly, valamint gratuláció illeti Rudolf Pétert és stábját az Üvegtigris harmadik „példányának” leforgatásáért. Nem lehetett könnyű az első két rész stabil színvonalát hozni, már csak azért sem, mert a közben eltelt évek megmutatták, hogy lehet magyar filmet csinálni elcsépelt humorsablonok és meztelen nők nélkül is.</p>

Rudolf Péternek nem kis erőfeszítésébe telhetett nem észrevenni ezt a néhány évet, és ez már magában kiemelkedő teljesítmény.

Az Üvegtigris 3 iskolapéldája a magyar film leküzdhetetlen problémáinak. Fél óra elteltével még mindig nem történik semmi, a szereplők saját, mesterségesen kimodellezett szerencsétlenségükkel vannak elfoglalva. Lajos, a főszereplő (töltetlen) puskával fenyegeti Rókát, amiért egy térés dinnyét zúdított a büféje mellé. A helyzetkomikum eluralkodik a cselekménnyé csak nagyon nehezen összeálló történéseken. Olcsó játék hülyegyerekeknek.

A film legfőbb baja mégis az, hogy nem hiteles. Sem a történet, sem a szereplők. A néző hamarabb elhiszi, hogy Rambo II. egy nyilvesszővel képes megsemmisíteni egy katonai helikoptert, mint azt, hogy egy lúzer büfés emlékezetkiesést színlel, elköt egy Bentleyt, útközben felvesz egy piros ruhás szexi csajt, akinek épp lerobbant a kocsija, majd akarata ellenére bejut a kocsi tulajdonosának villájába, ahol szintén akarata ellenére megerőszakolja a kocsi tulajdonosának felesége és szeretője. Ilyen nincs, pláne úgy nincs, ahogy az Üvegtigris készítői képzelik. Hogy kasszasiker lett, az nem meglepő, különösebb gondolkodás nélkül lehet röhögni a szerencsétlen figurákon, akiknek semmi dolguk azonkívül, hogy ökörködnek. És persze Szabó Erikáról is lekerül a ruha, nehogy a nézők visszaköveteljék a pénzt. Egy fél mondat, egy árva jelenet sem emléleztet a valóságra. Valami olyasmi, mint Árpa Attila Argója. Ismét Jancsó Miklós mondata juthat eszünkbe: csináltunk egy filmet, mert volt rá pénz. Azt is megtudhatjuk, kitől, a Dallmayr Kaffe és az OTP bank logóit csak az nem veszi észre az Üvegtigrisben, aki nem akarja. Rudolf Péter és barátai ismét elszórakoztak néhány milliót. Mi pedig elmehetünk a moziba, és megnézhetjük, hogyan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?