Pontosak, profik és mégis szerények

Az épületegyüttes patinásan ízléses igazgatói irodájában Üveges Péterné ápolási igazgató, a nővérek főnöke tájékoztatta lapunkat a szlovákiai alkalmazottakról. – Jelen pillanatba ötvenegy szlovákiai ápoló dolgozik a kórházban. Van, aki már hét éve a kollégánk, tehát ez a kapcsolat nem csak a híd megnyitása óta él. A szülészeten és a belgyógyászaton például közel egy évtizedes, nagyon jó tapasztalattal rendelkezünk a szlovákiai nővérek szakmai tudásáról és hozzáállásáról. Ők a kórház ápolói és asszisztensi létszámának több, mint 10 százalékát teszik ki, s munkájuk rendkívül nagy segítséget jelent, ugyanis 2000-2001-ben óriási nővér- és ápolóhiány volt Magyarországon, tehát a mi intézményünkben is. Ez a folyamat sajnos a mai napig tart. A betöltetlen állások száma akkor már a 11 százalékot is elérte, s nem volt szakképzett magyarországi utánpótlás. Ráadásul megszűnt az ápolónőképzés Magyarországon, mert nincs elég jelentkező. 2001-ben például mindössze száz végzős, szakképzett embert produkált a szakma, országszerte! Mi több, a pálya maga sem vonzó, ezért utánpótlásban, a tudás és hozzáállás tekintetében óriási segítség számunkra a szlovákiai magyarok jelenléte.

SENKIT SEM BOCSÁTOTTAK EL

Szorgalmas, csendes, megbízható munkaerők – ezt már az utóbbi tíz évben is bebizonyították. Ezért különösebb procedúra nélkül vettük fel őket az egyes osztályokra, s kijelenthetem: megállták a helyüket. Olyannyira, hogy eddig egyetlen embertől kellett csak megválnunk, az egyik nővérke anyasági szabadságra ment. Figyelemre méltó a beleérző képességük is, s ez a szakmában, s betegekkel való kapcsolattartásban nélkülözhetetlen erény – sorolja Üveges Péterné. Igy folytatja: Sőt, már a magyar egészségügyi rendszer továbbképzéseibe is simán bekapcsolódtak, mert tudnak és szeretnek tanulni. Anynyira, hogy a budapesti felsőfokú képzésbe már ütemezni kellett őket – annyian jelentkeztek. Sokan ezt is színjelesre végezték el. (Nem mellékesen: a szakmai továbbképzés költségeit a kórház állja – a szerk. megj.) Abszolút elégedett vagyok a munkájukkal, sőt, én már az Esztergom környéki egészségügyi intézményekbe is kaptam felkérést, hogy küldjek szlovákiai munkaerőket, például Visegrádra, Székesfehérvárra és a piliscsabai szociális otthonba. A nálunk dolgozók nem csak Párkányból jöttek, Léva és Érsekújvár vonzáskörzetéből is vannak alkalmazottaink – teszi hozzá az ápolási igazgató.

Szabó Teréz 37 éves, párkányi lakos, hét hónapja nővér itt. Szülésznőként dolgozott az érsekújvári kórházban, de Párkány és a járási székhely között botrányos volt a közlekedés. Hajnali háromkor kelt naponta, hogy fél hatra beérhessen a járási székhelyre s átvehesse időben a szolgálatot.

KÉSŐBB KEL, MINT A DOROGIAK

Most, Esztergomban például az is előny, hogy sokszor később kelhet, mint akár a Dorogról bejárók, sokkal kipihentebb, kiegyensúlyozottabban kezdheti a napot is. – Elmondhatom, hogy a Mária Valéria híd megnyitása számomra valóban nagyszerű pillanat volt és maradt – mosolyog a filigrán, csinos nővérke, majd így folytatja: – Párkányban a szülészetet is bezárták, ekkor lettem munkanélküli. Egy ideig egy üzletben tengődtem. Ám a hivatásomat, s főleg a szakmai továbbfejlődést semmiképp sem szerettem volna feladni. Amikor tehát átjöttem, valójában mindegy volt, melyik osztályra kerülök, csak a szakmában dolgozhassak tovább. Jelenleg a baleseti sebészeten dolgozom, s ehhez el kellett végeznem a megfelelő tanfolyamot is. Noha nagy a hajtás, döntésemet végképp nem bántam meg. A kollégák és a személyzet is nagyszerű, soha egy pillanatra sem éreztem semmilyen másodrendűséget, hátrányt, megkülönböztetést. – Ezt egyébként összes megszólaltatott riportalanyunk egyöntetűen állította, s mint nevetve tették hozzá: ez nem csak a főnökasszony jelenlétében igaz. – Már a munkába lépésem első napján azzal búcsúztak a kollégák a szolgálat végén, hogy: – Szia, Terike, ezentúl szeretettel várunk.

Szabó Teréz azt is elmondta: itt a betegek sokkal inkább tisztában vannak a jogaikkal, mint nálunk. A másik különbség: nálunk ha egy beteg nem viszi magával a kórházba az otthon, egyéb betegségeire is szedett gyógyszereit, akkor azt már bent nem kapja meg, míg Esztergomban a főnővér beszerzi a háziorvos által előírt, rendszeresen szedendő pirulákat. Vagy például a tisztasági betéteket az esztergomi kórházban automatikusan kapják a babák és a mamák, ahogy a nőgyógyászaton fekvők is. – Szerintem itt még mindig több pénz jut az egészségügyre, mint nálunk, ráadásul teljesen páciensközpontú a kezelés-teszi hozzá Szabó Teréz. A párkányi ápolónő itt, Esztergomban fizeti a társadalom- ás egészségbiztosítást, Szlovákiában csak egy minimális adóalapot – munkanélküliség esetére. A fizetésével elégedett, 12 órás szolgálatokat teljesít, az éjszakás után két nap pihenő jár és a túlórát is fizetik.

TÖBB BÉR ÉS MEGBECSÜLÉS

– A szlovákiai magyarok munkavállalása teljesen legális, közintézmény vagyunk, munkavállalási engedéllyel dolgoznak– feleli érdeklődésemre Üveges Péterné.

Nyílik az ajtó, s két újabb nővérke érkezik az irodába. Smíd Mónika Bényből, a kurtaszoknyás falvak egyikéből jár be naponta az esztergomi kórház 2. számú belgyógyászatára. – A gasztroenterológiai részlegen dolgozom. Azelőtt Lévára jártam munkába, de az ottani megbecsülést és körülményeket egy napon sem lehet említeni az itteni viszonyokkal. A szolgálatba járásom is sokkal könnyebb, kényelmesebb és gyorsabb. Tavaly szeptembertől Pestre járok továbbképzésre, s a színvonal jóval magasabb, mint az újvári egészségügyi szakközépsuliban, amit végeztem, de ezzel nem akarom bántani az otthoniakat – mondja újabb riportalanyom. Sóhajtva folytatja: – Itt az elképzelhetetlen, hogy a mentőkocsi ne induljon el, esetleg ne lenne elég belőle. Tanulok tovább, hogy még jobban teljesíthessek és megbecsülöm a helyemet – foglalja öszsze mondandóját a bényi nővérke. Ha a pesti kurzust elvégzi, automatikusan magasabb fizetési kategóriába kerül, az ösztönzés tehát adott. Kollár Andrea a Párkánytól 8-km-re fekvő Bajtáról származik. Két éve dolgozik az 1. számú belgyógyászaton. Idén szeptembertől szintén továbbtanul Pesten. A kórtermek és az osztályok felszereltségével nagyon elégedett, ami nem is csoda, minden egyes kórteremben külön zuhanyzó van, minden páciensnek külön telefonkészülék áll rendelkezésre, a tévé a szobákon magától értetődő. – Egyáltalán, ilyen ember- és betegközpontú szemlélettel nálunk még nem találkoztam – mondja Kollár Andrea. Pák Gábor osztályvezető főorvos, szakmai igazgató épp vizsgálat után fogad bennünket, s amikor a szlovákiai nővérekre és ápolókra terelem a szót, jókedvűen nyugtázza hozzáértésüket és megbízhatóságukat. – A szlovákiai munkaerő különösen a híd megnyitása óta jelentkezett számottevően, s elmondhatom: pontos, kiválóan képzett, s ezt ki kell hangsúlyozni, szerény emberekről van szó. Örömmel fogadtuk őket az állományba. Az osztályomról jelenleg a szolgálatai mellett Hindi Angelika nővér jár onkológiai továbbképzésre, de valamennyiük munkájával elégedett vagyok – a vártnál jóval inkább. Gyakorlatilag nélkülük nem működhetne zavartalanul a kórházunk– zárja a beszélgetést Pák Gábor főorvos. Mit lehet ehhez hozzátenni? Bárcsak gyakrabban írhatnánk hasonló szlovákiai magyar sikertörténetet – főleg a hazai egészségügyben.