Polgárőrség alakult Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>Gyakoriak a lopások, rongálások Dunaszerdahely Észak I-es és az Észak II-es lakótelepén, az ott lakók sötétben már nem szívesen tartózkodnak az utcán. Ezen az állapoton akar változtatni a január 1-jén alakult polgárőrség.</p>

„Magyarországon már hosszú ideje működik polgárőrség, és úgy néz ki, bevált ez a módszer” – mondta Rajkovics Richárd, a polgárőrség megalakításának kezdeményezője. „Nem a felderítés a dolgunk, hanem a megelőzés. Bízunk benne, hogy a polgárőrök láttán kevésbé lesznek bátrak a bűnözők, a vandálok” – közölte Rajkovics. A dunaszerdahelyi polgárőrségnek egyelőre nyolc tagja van, este tíz órától hajnal 4–5 óráig párban, gyalogosan járőröznek az utcákon. „Ez egy önkéntes akció, nem kapunk semmiféle juttatást” – hangsúlyozta Rajkovics Richárd, majd hozzátette, örülnének, ha minél többen csatlakoznának hozzájuk. A polgárőrök közvetlenül nem avatkoznak be, ha rendbontást tapasztalnak, hanem azonnal értesítik a rendőrséget. „Kisebb kihágásoknál a városi, komolyabb bűncselekményt látva pedig az állami rendőrséget riasztjuk. Az állami rendőrök szisztematikusan járőröznek, ugyanabban az időpontban haladnak el az utcán, és ezt a vandálok, garázdák kifigyelik. Tudják, mikor nincs rendőr a lakótelepen” – mondta Rajkovics. Az Észak I-es és az Észak II-es lakótelepen nagyon sok a lopás, gyakran törnek fel autókat, pincéket rabolnak ki; drogosok és részegek randalíroznak az utcán. „Az emberek örömmel fogadták a kezdeményezést. Ha lesz rá igény, akár az egész városban is járőrözhet a polgárőrség” – közölte Rajkovics.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?