Plichta Tibor, a legkisebb királyfiból lett Csemadok-díjas koreográfus és értékmentő

Plichta Tiborral nem is találkozhatnánk másutt, mint a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének a székházában. A szervezethez és a házhoz éppolyan erős kötelék fűzi, mint a tánchoz, a színjátszáshoz, vagy a legifjabb néptáncosok képzéséhez. Regényes életútjának egyes szakaszait fényképekkel és a tőle megszokott ízes történetekkel kiegészítve tárja elénk, elbeszéléséből semmiképpen sem maradhat ki szeretett bátyja, a nemrég elhunyt Plichta Péter sem.

A tánc értékmentő ereje

„Hogyan ragadt régen a gyerekre a tánc? Hát úgy, hogy a fiúk az apjuknak segítettek a réten kaszálni, vagy összegereblyézni a szénát. A lányok libát legeltettek, és libalegeltetés közben mentek a karikázók, később amikor felcseperedtek, a gyerekek is ott voltak a lakodalmakban. Ellesték a felnőttek táncát, majd a csűrben gyakorolták a lépéseket. Mára minden megváltozott, ezért van szükség arra, hogy oktassuk a táncot, beszéljünk erről a gyerekeknek” – mondta Plichta Tibor. Mindenki Tibi bácsija szerényen, egyfajta mindenesként jellemzi magát, holott a Pöttömök, a Kópék és az Aprókópék avatott, képzett művészeti vezetője. Egykor alig ötévesen maga is így kezdte a tánccal való ismerkedést, először egy óvodai néptánccsoportban. A közös felvételeken, melyek emlékezetes pillanatokat őriznek a testvérével Péterrel együtt láthatók. 1963-ban Szigotszky Kornélia, az érsekújvári magyar alapiskolában pedagógusként dolgozó Nelli néni fogta a tehetséges fiúkat és azt mondta: „Ti már megértetek arra, hogy belépjetek a Csemadok tánccsoportjába táncolni”. A legénykéket imígyen fogadták: „Álljatok be! Cifrázzatok! Bokázni is tudtok? Na akkor álljatok mögénk, kövessétek a lépéseket!”. A kultúra szeretetét otthonról hozták a fiúk, akiknek az édesapjuk Plichta Imre remek táncos volt. „A katolikus körben Berta András édesapjával, Zoli bácsival együtt táncoltak. Édesapám mindig emlegette, hogy olyan ügyes táncos, mint a Zoli volt, nem minden nap születik. Nem csak az iparos körben tartottak táncórákat, hanem a leányoknál is, ahol kedvesnővérek ügyeltek a rendre, amikor mazurkát, polkát, bécsi keringőt táncoltak. Még a Csemadok megalakulása előtt működött egyfajta érsekújvári kultúrbrigád, de a szüleim tagjai voltak később az országos viszonylatban elsőként megalakult Csemadok-alapszervezetnek is“ – merült el emlékeiben Plichta Tibor, és nem feledkezik meg régi táncoslábú barátjáról Veszprémi Ferencről sem.

Válaszút előtt állva

A néptánc mellett társastáncot is táncolt Tibor, később változott a helyzet, mert Keller Gábor azt mondta, mindenkinek dönteni kell, melyik táncstílust választja. Ekkor döntött a néptánc mellett, holott még 1967-ben Keller Gáborral együtt Františkovy Lázně-ban országos csehszlovák társastánc-bajnokságon vettek részt, annak második évfolyamán, amikor csapatok is jelentkezhettek csárdástánccal. Johannes Brahms 5. és 6. szimfóniájára táncoltak. Ha nincs az egyik társuk balesete a táncparketten, győztesként térnek haza, de így is rangos másodikok lettek. Akkoriban még nem volt elegáns táncruhájuk, bársony pántlikával a nyakukban léptek fel. 1968-ban alakult a Napsugár tánccsoport, az Országos Népművészeti Fesztiválon 2 nagydíjat kaptak, első és második helyezéseket nyertek. 1975-ben egyhetes magyarországi vendégszereplésen vettek részt Miskolcon és környékén. Plichta Tibor emellett 1973-ban részese volt Martoson a népi tánccsoport elindításának. Kleinné Szombath Marianna alapította a Napsugár csoportot, annak vezetését vette át Plichta Tibor aki elmondta, nagyon sokat köszönhettek Sidó Zoltánnak, a Csemadok akkori elnökének.

Színjátszós évek

Tibor 1977-ben prózai darabokban szerepelt, először statisztaként a Jókai Mór írta, Szeretve mind a vérpadig darabban, majd főszereplőként Csiki Gergely, A Nagymama színműben, ahol a nagymama unokáját játszotta Horváth Jutka, Majercsík, később Hegedűsné Hilda társaságában. A Charley nénje darabban és a Csárdáskirálynőben a rendező, Záhorszký Elemér, mindenki Eli bácsija már maximálisan megbízott a tehetséges, jó torkú és kiválóan táncoló Tiborban, aki revü műsorokban is szerepelt, melyekbe táncbetéteket koreografált. Táncos komikusként, operett duett szerepekben is megkedvelte a közönség. 2013-ig nem egy alkalommal állt egy színpadon testvérével Péterrel, évtizedeken át a Csemadok-székház volt a második otthonuk. „Az én kis nejem, Plichtáné Agh Magdolna is a tánccsoport tagja volt, és később is segédkezett a színjátszókörben” – mutatott ellágyulva egy régi fotóra Tibor. A tőle 10 évvel idősebb bátyja Imre szintén játszott az Egy kis bécsi kávéházban, később megnősült és Komáromba költözött. A legidősebb testvér a 11 évvel idősebb Ferenc, aki a nagypapa után kapta nevét, akkor már Liberecben élt. „A Csemadoknak hatalmas szabadtéri színpada volt a jelenlegi székház helyén. A szabadtéri színpadot ki lehetett fűteni. Úgy voltak megszerkesztve a spaletták, mint a rolók, szét lehetett tolni és ki lehetett húzni. Klubkályhával fűtötték ki a színpadot, mind a négy sarkában volt ilyen. A múlt század hatvanas éveiben rengetegen jöttek az előadásokra, ha elfogytak az ülőhelyek, a közönség hazulról hozott székeket, csak hogy láthassák a darabot. A nagy előadásokat nyárra terveztük a szabadtéri színpadra, hogy megteljen a nézőtér, mert kellett pénz az új székházra. A régi Csemadok-épület a szomszédságában lévő Doszkocs ház kapubejárata felől nyílt, ott volt a terembe vezető bejárat, a másik ajtónál lejárat a pincébe. Azután az olajos padlóburkolatú épületet le kellett bontani. A Zmeták Ernő Galéria mostani épületében a régi épület bontása idején gyakoroltunk, tartottunk kis előadásokat, gyerekműsorokat. Latabár Kálmán, Rátonyi Róbert színművészek még a Szokol-házban léptek fel, nagynevű színészeket hívtunk meg később is Érsekújvárba“ – idézte fel a múlt történéseit Tibor.

Bence unoka és új kihívások

Amikor az unokája Bence elkezdett táncolni a Czuczor Gergely Alapiskolában a Tökmagok tánccsoportban, a nagypapa ment érte délután. Először csak az ajtó mögül, majd a terembe lépve követte a próbákat, később Huszlicska Ágnesnek tanácsokat is adott. „Tibi bácsi, nem jönne el a következő próbára is segíteni a Tökmagoknak?” – kérte Ágnes. „A Tökmagok vezetőjével Szépe Marikával arról beszélgettünk, kellene utánpótlásról is gondoskodni, mert 4 fiút és 2 leányt átvittek a Kis Zúgóba táncolni. Ekkor találkoztam Ficzere Katalin nevelőnővel, akivel egyeztettünk, és 2014. január 3-án elkezdtük a Kis Tökmagokkal a próbákat. A próbákat az iskola pincéjében kialakított kis tornateremben tartottuk. Ez a helyiség tízfős csoportnak kis testmozgásra elegendő, de húsz gyereknek intenzív mozgásnál gyorsan elhasználódott a levegő az alacsony mennyezetű teremben. Megbeszéltem Katikával, hogy rákérdezek a Csemadok elnöknél, mivel a Csemadok nagytermében, abban az időben Keller Aranka vezette heti két nap a tánciskolát, úgy gondoltam a szabad napok valamelyikén átvihetnénk a gyerekeket, ott táncolhatnánk ingyen és bérmentve. Ez után kezdődtek a gondok, amire én nem is számítottam, például arra, hogy nincsenek táncosruhák, nem volt annyi pénzünk, hogy minden csoport új ruhát kapjon. Ekkor jött az ötlet a szülőktől, hogy ha már a Csemadokban gyakorlunk, nem tartozhatnánk-e a Csemadok alapszervezethez” – kutatott Tibor az emlékeiben. Danczi Józseffel, a Csemadok helyi szervezetének elnökével és a táncoló gyerekek szüleivel egyeztetve végül áthozta a kis táncosokat a kulturális szervezetbe, így megfelelő gyakorlóhelyük lett és népviseleti ruhákat vásároltak nekik. Megalakult a Kópék és az újonnan érkezőkből az Aprókópék tánccsoport, és vannak a Pöttömök, mindhárom csoportnak odaadó, képzett művészeti vezetője lett a beszélgetőtársunk.

A Plichta Tiborral megélt, hangulatos múltba merítkezés során az érsekújvári magyarok történéseit idéztük fel, hol szomorkás, hol mosolyra fakasztó történetekkel. Egy olyan város képét kapva, ahol kultúraszerető és hagyománytisztelő emberek élnek. Plichta Tibor máig elhivatottan munkálkodik azon, hogy erről ne feledkezzenek meg sem az itt élő, sem a városban tanuló fiatalok. Mintha nemrég elhunyt bátyja, Péter is erre biztatta volna, amikor utoljára találkoztak és inthettek egymásnak, hogy vegye át a család nevében a stafétát és amíg ereje engedi, folytassa a megkezdett munkát.