Pillanatképek a világ végi Ardóból

Sokáig, hosszú évtizedeken át úgy nézett ki, hogy Ardó esetében tényleg „nincs tovább”, hiszen az alig 170 lélekszámú faluban mintha évtizedekkel ezelőtt megállt volna az idő. Pedig csupán az elszegényedő falvak tipikus kórja, a lakosság elvándorlása tetőzött itt is. Ez főképp a gazdaságilag aktív életkorban lévő lakosságot érintette, akik a jobb megélhetés reményében hagyták el a falut, a járási székhelyen vagy az ország más városaiban keresve a boldogulást. Hogy a lokálpatriotizmus ébredt-e fel bennük, vagy más okok „kergették vissza” őket szülőfalujukba, egyelőre nem derült ki. Viszont tény, hogy a községbe az elmúlt években viszszatért emberekkel visszatért az élet is, a falu arculata jelentősen megváltozott. Aki ismerte ezt a helyet, emlékezhet, hogy néhány évvel ezelőtt a jellegzetes kis gömöri kő- és vályogtégla házak udvarát még felverte a gyom, soknak az állapota siralmas volt. Ma már alig látni a faluban elhagyatott portát, düledező házat; akár skanzenhez is hasonlíthatnám Ardó egy-egy részét, ha nem tudnám, hogy ezeket a házakat lakják. Megjegyzem: elhelyezkedése és jelenlegi arculata nagyon jó lehetőségeket rejteget a vidéki turizmus felvirágoztatására. A helybéliek, mint mondják, ezt szívesen ki is használnák, de – miképp ez az ország egészére nézve is érvényes – Ardó, illetve a közvetlen közelében található természeti kincsek sokasága is olyan, rendkívül becses árucikk, melyet egyelőre nem lehet eladni.

Miképp az egész karsztvidék, úgy Ardó „felfedezése” is várat még magára.

Egyházzenei fesztivál

Ha az idegenforgalom fellendülése még várat is magára, a kulturális rendezvények szervezői már felfigyeltek a gömöri kisközségre. Pontosabban evangélikus templomára, mely több mint harminc éven keresztül ürességtől kongott. Ennek oka nem az ardóiak „hitetlensége”, hanem az építmény rossz állaga volt.

„1991-ben a templom a község tulajdonába került – tudtam meg Kohári György polgármestertől. – Ekkor vette kezdetét a tatarozása, a tető javítása, a falak rendbetétele. 2004. szeptember 18-ára sikerült visszaállítani eredeti állapotába, és ismét átadtuk a hitközségnek. Külön figyelmet érdemel a szlovákiai viszonylatban ritkaságnak számító oltár, illetve az orgona, melyeket a műemlékvédelmi hivatal szakemberei állítottak helyre, a Pro Slovakia alapítványtól kapott támogatásból. Ezt követően keresett meg bennünket a járási közművelődési központ vezetője azzal az ajánlattal, hogy községünk is helyt kaphat az évről évre megrendezett Ars Antiqua Europae egyházzenei fesztivál helyszíneinek sorában. Egy ilyen kis falu életében ez nagyon fontos dolog, hiszen ritkán fogad a község annyi látogatót, mint éppen ezen fesztiválok alkalmával. Kiváló alkalom ez arra, hogy megmutassuk: készen állunk, hogy értékeinket mások számára is hozzáférhetővé tegyük.”

Szeptember utolsó napján valóban jeles művészek „vették birtokukba” a domboldalban megkapaszkodó kis templomot; a cseh Miroslava Svobodová orgonaművész előadását követően a hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Kórus műsorát élvezhette a közönség. Azzal, hogy Ardó is a nevezett esemény helyszínéül szolgált, besorolást nyert azon városok és falvak sorába, melyek a Gótikus út elnevezésű idegenforgalmi projekt kereében is kiemelt helyen szerepelnek; tehát a kisközséget ezentúl Kassával, Csetnekkel, Iglóval, Krasznahorkával vagy épen Aggtelekkel egy lapon illik emlegetni.

Minden jó, ha a kezdet jó

Kezdetnek ez mindenesetre biztató, bár az volt a térség nemzeti parkká nyilvánítása, valamint a Világ Kulturális Örökségének listájára való besorolása is. A csoda viszont elmaradt; Kohári úrral ebben egyetért az említett térségben található városok és falvak többségének a vezetése is.

„Többet vártunk – mondja a falu első embere – bár illúzióink nem voltak. Mindenesetre jólesett volna, ha annak idején, amikor döntöttek a térség sorsáról, a nagypolitika jobban odafigyel a karsztterület községeire – például Ardóra, Borzovára, Kecsőre, Hosszúszóra. A határ túloldalán, Aggteleken vagy Jósvafőn virágzik az idegenforgalom, ám aki átlépi ezt a bűvös vonalat, csak az elesettséget tapasztalja. Jól jött volna némi támogatás, hogy mi is el tudjunk indulni ezen az úton, ám nem kaptunk semmit; így önerőből próbáljuk megteremteni a feltételeit annak, hogy egyszer mi is megélhessünk az idegenforgalomból. Ennek a térségnek a jövője egyértelműen erről szól.”

Hogy az idegenbe szakadt „őslakosok” fokozatosan ismét birtokukba veszik eleik hagyatékát, mindenesetre biztató jel, hiszen az ardóihoz hasonló kis közösségek csak az együvé tartozás erejében bízhatnak, ebből meríthetnek.