Petíció a perlitbánya ellen

Kassa. „Petíciót indít a tervezett perlitkitermelés ellen a Tokaji Bortermelők Társulása” – közölte a kassai sajtótájékoztatón Magdaléna Haburová, a társulás elnöke.

A kistermelők törekvéseit a Kassai Megyei Önkormányzat is támogatja.

A perlit az építészetben használatos nyersanyag. Szlovákiának öt, a kisbárinál jobb perlitlelőhely is van. Szakemberek felmérései szerint az eddigi feltárt lelőhelyekről kitermelhető nyersanyag még 140 évre elegendő, ráadásul az anyag bányászata csökkenőben van, mivel a kereslet is megcsappant. „Semmi szükség sincs arra, hogy a kisbári lelőhelyet megnyissák” – nyilatkozta Jozef Šuchta, a megyei önkormányzat jogi főosztályának szakreferense.

A helybeli kistermelők és Kassa megye egyaránt ellenzi a tervezetet. Számukra ugyanis a tokaji borvidék eredeti állapotának megőrzése a fontos, hiszen a turizmus fejlesztésében ez a régió kiemelt helyet foglal el a megyei tervek között. A tokaji borvidéken fellelhető nemespenész egyedi az egész világon, állapította meg egy borturizmussal foglalkozó EU-szakértő. Néhány helyi pince már most nemzeti értéknek számít, és a tokaji borvidék rajta van azon az előzetes listán, mely az UNESCO-világörökségre felterjesztett természeti és kulturális értékeket tartalmazza. A kitermelés ellen foglalt állást az elmúlt év végén két minisztérium is Zdenko Trebuľa megyefőnöknek címzett válaszlevelében. „Minisztériumunk továbbra is kitart nézete mellett, és meggyőződése, hogy a tervezett perlitkitermelés egy olyan területen, melyen az értékes tokaji borok gyártásához szükséges szőlő terem, semmilyen esetben sem megfelelő, nem megenged?hető” – olvasható Miroslav Jureňa, a földművelési tárca exminisztere 2007. november 20-án kelt levelében. Marek Ma?ďarič kulturális miniszter 2007. október 29-i levele szerint pedig a tokaji borvidék való?szí?nűleg a világörökség részévé válik, és „ a perlit külszíni bányászata a szakemberek és állami szervek képviselői többéves igyekezetének eredményét tenné tönkre”.

Máig nem derült ki, mi az előbbrevaló a fontos dokumentumok közül, a bányászati törvény vagy a községrendezési és megyei fejlesztési tervek. Az állam haszna egy-egy lelőhely eladásából minimális, ám a bányászatban érdekelt cégek szívesen jönnek az országba. A kitermelésért fizetendő díjak ugyanis jóval alacsonyabbak a Nyugat-Európában megszokott összegeknél. Šuchta szerint tavaly nagyjából 100 millió korona volt az állam bevétele a kitermelési díjakból, míg ha „európai” áron mérte volna ezt, az összeg három milliárdra rúgna.

A perlit bányászata mellett további három tervezett aktivitás jelent reális veszélyt a tokaji borvidék megmaradása szempontjából: a terebesi hőerőmű, a Ladamóc (Ladmovce) melletti vízi?erőmű és a Zemplén melletti geológiai felmérés, mely az uránércet és más érceket kutatná fel.

Kárát látná a tokaji borvidék

A tokaji borút és a tokaji borvidék Kassa megye számára a kiemelt fontosságú helyek közé tartozik a turizmus fejlesztése szempontjából. A perlit bányászata növelné a területen a por mennyiségét. Ez káros hatással lenne a tokaji szőlőültetvényekre is. A szőlőszemek cukortartalma a perlit miatt csökkenne, ami megmutatkozna a must és a bor minőségén is, a tokaji borok ezáltal elvesztenék jellegzetes zamatukat. A kitermelés veszélybe sodorhatná a szlovák magyar együtt?működést is a tokaji borvidéken. (kozs)

Részlet a petíció szövegéből

„Mi, a Szlovák Köztársaság polgárai támogatjuk a Kassai Megyei Önkormányzat törekvéseit, melyek értelmében a tokaji területet mezőgazdasági, borászati és idegenforgalmi célokra használja fel. Ez a tevékenység a tokaji borvidék egyedi tulajdonságaival összhangban van. Más tevékenység, mint mezőgazdasági és idegenforgalmi, durván és negatívan befolyásolhatná a környezetet, és csökkentené a tokaji bor minőségét. Ezért tiltakozásunkat fejezzük ki a bányászati és egyéb, nem mezőgazdasági és idegenforgalmi tevékenységekkel szemben a szlovákiai tokaji borvidék területein, Kistoronya, Nagytoronya, Kisbári, Nagybári, Csamahó, Szőllőske, Újhely és Csörgő katasztereiben.” (kozs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?