Pert nyert a várossal szemben a hivatal elbocsátott dolgozója

BARTALOS ÉVAGalánta. Igazat adott a Galántai Járásbíróság Geškó Líviának a várossal szemben, törvényellenesnek minősítette és érvénytelennek nyilvánította a munkaviszony azonnali felbontását. Az ügy már több mint két éve húzódott.

BARTALOS ÉVA

Galánta. Igazat adott a Galántai Járásbíróság Geškó Líviának a várossal szemben, törvényellenesnek minősítette és érvénytelennek nyilvánította a munkaviszony azonnali felbontását. Az ügy már több mint két éve húzódott. Geškó Lívia vezette a városi hivatal sport-, kulturális és oktatásügyi osztályát, 2011 novemberében bocsátották el a munkafegyelem megsértése miatt. A városi hivatal szerint manipulálta a Kodály Zoltán Alapiskola ebédlőjének ablakcseréjére kiírt közbeszerzési pályázatot, kicserélte az egyik árajánlatot. „Véleményem szerint a bizonyítási eljárásból kiderül, hogy nem írtak ki versenypályázatot. Jóllehet, kellett volna, de senki nem írta ki és nem szervezte meg” – mondta a tárgyaláson a bíró. Hozzátette, ha gyűjtöttek is árajánlatokat, az nem nevezhető közbeszerzési pályázatnak. A pályázatot az iskola igazgatójának kellett volna megszerveznie. A bíró szerint azzal, hogy lehetővé tette az árajánlatok gyűjtését és átszállítását az iskolából a városi hivatalba, ő sértette meg a közbeszerzés szabályait. „Ezért a szabálytalanságért a felperest büntették. Nem állítom, hogy a dokumentumok kicserélése – ha nyilvántartották a város, a munkáltató postájában – nem értékelhető a munkafegyelem megsértéseként, de ez nem képezte részét ennek az eljárásnak” – folytatta a bíró. Elmondta, az ő feladata az volt, hogy megvizsgálja, megsértette-e a felperes a munkafegyelmet, és jogosan bontották-e fel a munkaszerződését. Szerinte nem történt ilyen, mert nem volt közbeszerzés.

Miroslav Psota, a város jogásza elmondta, még nem döntötték el, megfellebbezik-e a bíróság döntését, előbb átvizsgálják az okokat, amelyek alapján a bíróság döntött. Imrich Hurinský, a felperes ügyvédje elmondta, kilenc hónapos bevételkiesés megtérítését kérik. „A kötelességeit a város szegte meg. A hivatalvezető személyes beavatkozásáról volt szó” – nyilatkozott az ügyvéd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?